2010. december 4., szombat
Higher
Még a Myzinél töltött vacsora alatt felmerült a kérdés, hogy nem akarok-e a kezdő dán óráim melett a haladó csoportba is járni. Nos természetesen igent mondtam, hiszen a kezdő csoport kicsit már uncsi kezdett lenni.
Az egyetlen probléma az volt a haladó csoporttal, hogy a haladó és a kezdő csoport között egy nyelvvizsgányi különbség van. A haladó csoportban mindössze 4en vagyunk. Ebből 2 embernek középfokú nyelvvizsgája van, a harmadik már 4 éve dániában él, és akkor ott vagyok én aki 4 hónapja vagyok itt....
Az első higher óra rendkívül izgalmasnak ígérkezett, és nem csak azért mert megérkezett az igazi havazás, és folyamatosan szakadó hónak köszönhetően 1m hó van az utakon, de azért is, mert fogalmam sem volt, hogy mennyit fogok érteni ezen az órán.
Megérkeztünk Myzi házához, mivel itt vannak a szerdai haladó órák. Mint mindig most is meleg fogadtatás várt minket, de a különbség...minden beszéd kizárólag dánul van. Meglepetésemre elég jól értettem mindent, és amin mégjobban meglepődtem, hogy a számomra vadiúj nyelvtani formákat pont olyan jól tudtam alkalmazni mint a többiek, szóval összességében, ha nem is beszélek olyan jól dánul, azért nem érzem magam annyira lemaradva :)
Az óra végén kaptunk 5 oldalnyi szöveget, amit le kellett ferdítenünk a következő szerdai órára. Nehéznek ígérkezett....
Az egyetlen probléma az volt a haladó csoporttal, hogy a haladó és a kezdő csoport között egy nyelvvizsgányi különbség van. A haladó csoportban mindössze 4en vagyunk. Ebből 2 embernek középfokú nyelvvizsgája van, a harmadik már 4 éve dániában él, és akkor ott vagyok én aki 4 hónapja vagyok itt....
Az első higher óra rendkívül izgalmasnak ígérkezett, és nem csak azért mert megérkezett az igazi havazás, és folyamatosan szakadó hónak köszönhetően 1m hó van az utakon, de azért is, mert fogalmam sem volt, hogy mennyit fogok érteni ezen az órán.
Megérkeztünk Myzi házához, mivel itt vannak a szerdai haladó órák. Mint mindig most is meleg fogadtatás várt minket, de a különbség...minden beszéd kizárólag dánul van. Meglepetésemre elég jól értettem mindent, és amin mégjobban meglepődtem, hogy a számomra vadiúj nyelvtani formákat pont olyan jól tudtam alkalmazni mint a többiek, szóval összességében, ha nem is beszélek olyan jól dánul, azért nem érzem magam annyira lemaradva :)
Az óra végén kaptunk 5 oldalnyi szöveget, amit le kellett ferdítenünk a következő szerdai órára. Nehéznek ígérkezett....
TÁPLÁLÉK
Vasárnap, csak hogy ne legyen olyan uncsi a hosszú hétvége, az international diákok meghívást kaptak Myzi nyári lakjába. Vacsorára voltunk hivatalosak, de már délután fél kettőkor úton voltunk a házhoz, ami valahol a legközelebbi falu külső részén volt...illetve kellett volna lennie
Hogy miért is ez a bizonytalanság??? Mert egy óra biciklizés után, egyszerűen nem találtuk, hogy hova kell menni. Végül felhívtuk Ardót, aki már ott volt (mert kocsival elvitte őt meg Stela-t Myzi), és végül hatalmas szerencsénkre Ardo kijött értünk a főúthoz, és elvezetett minket a házhoz. Hááát....soha a büdös életben nem találtam volna meg magamtól ezt a házat. Le a tengerpartra, balra, jobbra, megint jobbra....borzasztó. És a lerosszabb az volt, hogy az egész út egy mocskos kis földút volt.
Mikor megérkeztünk, egy csodálatos kis kuckó tárult elénk. Szívesen élnék ilyen házikóban. A kellemes melegért egy hangulatos kis kandalló volt felelős, és együtt őzőcskéztünk Myzivel.
A menü: Májgombóc leves, Borókás bélszín rozmaringos krumplival, burek, tejszínberízs. :P
Végre megtanultam bureket csinálni. Ez egy levelestésztából álló szerb-horvát-albán népi eledel. Nagyon finom, és rendkívüli egyszerűséggel elkészíthető tésztája elennére, félelmetesen bonyolult elkészíteni magát a bureket.
A tejszínberízs pedig olyan mint a tejberízs, csak ebbe valahogy tejszínt kevernek a végén, amitől kicsit habos lesz. Forró cseresznyés öntettel és reszelt csokival eszik.
Naaaagyon finom volt minden. Szépen lassan az órák alatt gömböccé zabáltuk magunkat, ami után nagyon nehéz volt rávenni magunkat, hogy visszabiciklizzünk a suliba. Ráadásul, ami mégjobban nehezítette ezt a feladatot, hogy kéő este volt már. Nem elég, hogy világosban nem találtuk meg a házat, de korom sötétben hazatalálni sem ígérkezett könnyebbnek. Elindulásunk után az első kanyarban sikerült első kerékkel megakadnom egy hatalmas gödörben, aminek az lett a vége, hogy a biciklim első kormánya felett átugorva szabályosan két lábbal beleálltam egy pocsolyába. Ezt a mutatványt 8,2 ponttra értéketem. Csak azért ennyi, mert a cipőm beázott, tekintve, hogy bokáig besüllyedtem.
Hazaérve egy torokfájással kűzdve, de legalább jó érzéssel gyomortájékon feküdtem le.
Hogy miért is ez a bizonytalanság??? Mert egy óra biciklizés után, egyszerűen nem találtuk, hogy hova kell menni. Végül felhívtuk Ardót, aki már ott volt (mert kocsival elvitte őt meg Stela-t Myzi), és végül hatalmas szerencsénkre Ardo kijött értünk a főúthoz, és elvezetett minket a házhoz. Hááát....soha a büdös életben nem találtam volna meg magamtól ezt a házat. Le a tengerpartra, balra, jobbra, megint jobbra....borzasztó. És a lerosszabb az volt, hogy az egész út egy mocskos kis földút volt.
Mikor megérkeztünk, egy csodálatos kis kuckó tárult elénk. Szívesen élnék ilyen házikóban. A kellemes melegért egy hangulatos kis kandalló volt felelős, és együtt őzőcskéztünk Myzivel.
A menü: Májgombóc leves, Borókás bélszín rozmaringos krumplival, burek, tejszínberízs. :P
Végre megtanultam bureket csinálni. Ez egy levelestésztából álló szerb-horvát-albán népi eledel. Nagyon finom, és rendkívüli egyszerűséggel elkészíthető tésztája elennére, félelmetesen bonyolult elkészíteni magát a bureket.
A tejszínberízs pedig olyan mint a tejberízs, csak ebbe valahogy tejszínt kevernek a végén, amitől kicsit habos lesz. Forró cseresznyés öntettel és reszelt csokival eszik.
Naaaagyon finom volt minden. Szépen lassan az órák alatt gömböccé zabáltuk magunkat, ami után nagyon nehéz volt rávenni magunkat, hogy visszabiciklizzünk a suliba. Ráadásul, ami mégjobban nehezítette ezt a feladatot, hogy kéő este volt már. Nem elég, hogy világosban nem találtuk meg a házat, de korom sötétben hazatalálni sem ígérkezett könnyebbnek. Elindulásunk után az első kanyarban sikerült első kerékkel megakadnom egy hatalmas gödörben, aminek az lett a vége, hogy a biciklim első kormánya felett átugorva szabályosan két lábbal beleálltam egy pocsolyába. Ezt a mutatványt 8,2 ponttra értéketem. Csak azért ennyi, mert a cipőm beázott, tekintve, hogy bokáig besüllyedtem.
Hazaérve egy torokfájással kűzdve, de legalább jó érzéssel gyomortájékon feküdtem le.
Cangulás
A hétfő nagyjából úgy telt, ahogy sejtettük. Reggel dán, majd zenekar..és ebédnél megkaptuk a hírt: Adventureon biciklizni megyünk. Ez még nem is lett volna rossz, de akkor a hétvégén keletkezett sárra gondoltam, és a tény tudatában, hogy nem csak biciklizni megyünk, de az erdőbe megyünk mount'n'bikeozni már nem voltunk annyira lelkesek.
Az indulás zökkenőmentesen ment. Mindenki kiválasztott egy biciklit, ami csak, hogy még jobban rontson a kedvünkön, természetesen sárvédők hiányában szenvedtek. Garantáltnak ígérkezett a sárfürdő.
Az első kilómétereket még normális utakon tettük meg, és akkor egy mosoly leszottyadását követően rákanyarodtunk egy meredeken felfelé ívelő földútra. Gyökerek, pocsolyák, dagonyák kerültek elénk. Az első néhány lejtő még nagyon izgi volt. Nagyon figyelni kellett, hogy el ne essünk a csúszós vágásokon, de mind ez fél óra alatt kezdett inkább frusztrálóvá válni.
Már azt hittük, hogy nincs sok hátra, amikor elkezdődött a "ki tudja, hogy merre vagyunk?" nevezetű játék, ami abból állt, hogy a tanár kb. 10percenként megállította a csapatot, és megszavaztatta a társaságot, hogy merre menjünk. A depresszió kezdett erőtvenni a csapaton, amin a zuhogni kezdő eső kicsit sem javított...valamint az sem, hogy egy gyorsabb gyökérrodeó közben leesett a láncom.
3 órányi biciklizés után, átázva, hidegen, fájó izmokkal értünk haza, de nem bántam meg, hogy elmentem velük. A szobámban lévő tükör tanúsága szerint az arcomon megfelelő mennyiségű sár volt ahhoz, hogy egy wellness szálloda prospektusának nyitólapjára kerüljek :P
Az indulás zökkenőmentesen ment. Mindenki kiválasztott egy biciklit, ami csak, hogy még jobban rontson a kedvünkön, természetesen sárvédők hiányában szenvedtek. Garantáltnak ígérkezett a sárfürdő.
Az első kilómétereket még normális utakon tettük meg, és akkor egy mosoly leszottyadását követően rákanyarodtunk egy meredeken felfelé ívelő földútra. Gyökerek, pocsolyák, dagonyák kerültek elénk. Az első néhány lejtő még nagyon izgi volt. Nagyon figyelni kellett, hogy el ne essünk a csúszós vágásokon, de mind ez fél óra alatt kezdett inkább frusztrálóvá válni.
Már azt hittük, hogy nincs sok hátra, amikor elkezdődött a "ki tudja, hogy merre vagyunk?" nevezetű játék, ami abból állt, hogy a tanár kb. 10percenként megállította a csapatot, és megszavaztatta a társaságot, hogy merre menjünk. A depresszió kezdett erőtvenni a csapaton, amin a zuhogni kezdő eső kicsit sem javított...valamint az sem, hogy egy gyorsabb gyökérrodeó közben leesett a láncom.
3 órányi biciklizés után, átázva, hidegen, fájó izmokkal értünk haza, de nem bántam meg, hogy elmentem velük. A szobámban lévő tükör tanúsága szerint az arcomon megfelelő mennyiségű sár volt ahhoz, hogy egy wellness szálloda prospektusának nyitólapjára kerüljek :P
Gepetto
Ezen a héten nagyjából minden hétköznapian zajlott. Óra-óra hátán. Tanulás. És új hobbi szerzés. Kedden a håndverk órán az a nagyszerü ötletem támad, hogy ha már itt vagyok a Rønde Højskoleban, kipróbálhatnám a famunka termet is. Mármint a famunka teremben lévö gépeket. A héten majdnem minden szabadidömet ebben a teremben töltöttem.
Eredmény: nyakláncok fából, csontból, börböl. Valamint rengeteg seb és szálka a kezemben. A körmeim fura formákat öltöttek, hála a csiszolópadnak, és majndem minden bütykömön kis sebek vannak.
De cserébe legalább nem unatkoztam, és kiélhettem kreativitásomat.
Amit viszont nagyon nem vártam ezen a héten, az a hétvége. Márcsak azért sem, mert nem sima hétvégénk van, hanem hosszú, kínzóan unalmas 4 napos hétvége. Péntektöl hétföig. És habár vannak programjaim azért mégsem olyan jó, mint a hétköznapok.
Pénteken reggel fél hétkor éppen mentem volna reggelizni, amikor Adela bekopog az ajtómon, és közli, hogy senki sincs az ebédlöben, szóval a reggeli valószínüleg 9kor van. Örömmel feküdtem vissza aludni, de amikor 9kor megjelentem az ebédlöben akkor megtudtam, hogy márpedig de, fél hétkor volt reggeli mint mindig. Fogalmam sincs, hogy sikerült Adelának ennyire elnéznie egy csoport embert, de mindegy. Azért éhes hassal is követtük a péntekre tervezett programot: utazás Århusba.
A 11 órás busszal iundultunk Ardoval, Stelaval, Adelaval, de amikor megérkeztünk, már az elsö percekben rájöttünk, hogy nem volt jó ötlet aznap Århusba látogatni. Félelmetesen hideg volt. Percek alatt átfagytunk, így a legjobb megoldást követtük. Boltba be, boltól ki....
És akkor persze elérkezett az idö, hogy magamhoz vegyek valami táplálékot, szóval kerestünk egy szupermarketet, amit mellesleg elég nehéz találni egy zsúfolt belvárosban, szóval alig ½órányi keresgéléssel, kövéfagyva beestünk egy Netto ajtaján. Adela itt már nem volt velünk, mert úgy döntött, hogy ö inkább a Nök Múzeumába megy, ahol most különleges kiállítás van az eröszakolásról...a többieket (beleértve engem is) nem annyira vonzotta a dolog, szóval mi az evés mellett döntöttünk.
Vettünk egy doboz krémsajtot, virslit és zsömlét, és a tábori, csöveshangulatot követve egy sikátorban kényelmesen megebédeltünk.
Voltunk még Århus híres üzletközpontjában a Mågazinban, majd utunk egy kávézóba vezetett, ahova megbeszéltük Adelával a találkozót. A kávézóban töltött 2 óra közben én egyszer elmentem, hogy megnézzem azt az antikváriumot, ami elött kint ázott az esöben egy rakás könyv...Mit gondol a szegény szerencsétlen magyar...ha ázik, akkor biztos ingyen van. Hát nem volt. Felvettem a kosárból egy igéretesnek tünö angolnyelvü könyvet, elindultam vele, erre kijött utánamkiabálni az antikvárius, hogy 20 korona. Na szépen visszatettem a könyvet, és visszamentem ismét felmelegedni a kávézóba.
Adela érkezése után elmentünk a kedvenc édességboltunkba, majd a hidegtöl vezérelve a buszmegállóba és haza.
Leszállva a buszról nekem feltünt, hogy nem teljesen esö esik, hanem kicsit keményebb valami. De még nem nevezhettük hónak. Elmentünk a helyi 2nd-hand-shopba ahol találtam néhány egész jó pulcsit, de végül nem vettem semmit. Majd este, valamikor 9 körül már szakadt a hó. Szóval leesett az elsö hó....de már elolvadt, szóval most olyan mintha azt mondanám, hogy leesett az elsö sár. :P
Eredmény: nyakláncok fából, csontból, börböl. Valamint rengeteg seb és szálka a kezemben. A körmeim fura formákat öltöttek, hála a csiszolópadnak, és majndem minden bütykömön kis sebek vannak.
De cserébe legalább nem unatkoztam, és kiélhettem kreativitásomat.
Amit viszont nagyon nem vártam ezen a héten, az a hétvége. Márcsak azért sem, mert nem sima hétvégénk van, hanem hosszú, kínzóan unalmas 4 napos hétvége. Péntektöl hétföig. És habár vannak programjaim azért mégsem olyan jó, mint a hétköznapok.
Pénteken reggel fél hétkor éppen mentem volna reggelizni, amikor Adela bekopog az ajtómon, és közli, hogy senki sincs az ebédlöben, szóval a reggeli valószínüleg 9kor van. Örömmel feküdtem vissza aludni, de amikor 9kor megjelentem az ebédlöben akkor megtudtam, hogy márpedig de, fél hétkor volt reggeli mint mindig. Fogalmam sincs, hogy sikerült Adelának ennyire elnéznie egy csoport embert, de mindegy. Azért éhes hassal is követtük a péntekre tervezett programot: utazás Århusba.
A 11 órás busszal iundultunk Ardoval, Stelaval, Adelaval, de amikor megérkeztünk, már az elsö percekben rájöttünk, hogy nem volt jó ötlet aznap Århusba látogatni. Félelmetesen hideg volt. Percek alatt átfagytunk, így a legjobb megoldást követtük. Boltba be, boltól ki....
És akkor persze elérkezett az idö, hogy magamhoz vegyek valami táplálékot, szóval kerestünk egy szupermarketet, amit mellesleg elég nehéz találni egy zsúfolt belvárosban, szóval alig ½órányi keresgéléssel, kövéfagyva beestünk egy Netto ajtaján. Adela itt már nem volt velünk, mert úgy döntött, hogy ö inkább a Nök Múzeumába megy, ahol most különleges kiállítás van az eröszakolásról...a többieket (beleértve engem is) nem annyira vonzotta a dolog, szóval mi az evés mellett döntöttünk.
Vettünk egy doboz krémsajtot, virslit és zsömlét, és a tábori, csöveshangulatot követve egy sikátorban kényelmesen megebédeltünk.
Voltunk még Århus híres üzletközpontjában a Mågazinban, majd utunk egy kávézóba vezetett, ahova megbeszéltük Adelával a találkozót. A kávézóban töltött 2 óra közben én egyszer elmentem, hogy megnézzem azt az antikváriumot, ami elött kint ázott az esöben egy rakás könyv...Mit gondol a szegény szerencsétlen magyar...ha ázik, akkor biztos ingyen van. Hát nem volt. Felvettem a kosárból egy igéretesnek tünö angolnyelvü könyvet, elindultam vele, erre kijött utánamkiabálni az antikvárius, hogy 20 korona. Na szépen visszatettem a könyvet, és visszamentem ismét felmelegedni a kávézóba.
Adela érkezése után elmentünk a kedvenc édességboltunkba, majd a hidegtöl vezérelve a buszmegállóba és haza.
Leszállva a buszról nekem feltünt, hogy nem teljesen esö esik, hanem kicsit keményebb valami. De még nem nevezhettük hónak. Elmentünk a helyi 2nd-hand-shopba ahol találtam néhány egész jó pulcsit, de végül nem vettem semmit. Majd este, valamikor 9 körül már szakadt a hó. Szóval leesett az elsö hó....de már elolvadt, szóval most olyan mintha azt mondanám, hogy leesett az elsö sár. :P
2010. november 20., szombat
Romeo must Die
Péntek reggel már mindenki lázasan készülödött az Efterskolesoknak szánt bemutatóra. Minden egyes ember felöltötte jelmezét, ami helyenként nagyon jó volt, helyenként meg nagyon...vicces. Fogalmatok sincs mennyire tud röhejes lenni egy lány, hátrazselézett hajjal, mü kecskeszekállal és nagy bozontos szemöldökkel XD
Elérkezett a bemutató kezdete. Délután ½ 1. A harangok is értünk zúgnak, és akkor felgördül a függöny. Romeo ( aka Máró) ül a színpad szélén és a spotlámpa fényében, félig elvakultan elkezdi játszani a Feste Lariane-t. És csak, hogy ne gondlojuk, hogy minden ilyen szép és jó...már meg is van az elsö baki. Gustav túl hamar indította el a gitárdarabom utáni hangeffektet, ezért Adela túl korán kezdett el mozogni, ezért hát beindult a dominóhatás, és az amúgy 1-2 percesre szánt gitárdarabból a közönség hallhatott...20 másodpercet.
Már majdnem fellélegezhettünk a csapattal. Már csak egy nyavalyavert mondat volt hátra. Hát Julia nem elfelejti? De igen. Ez még rendben volna. Izgul, lámpalázas, stb...de miért kell süketnek is lenni? Szerintem már az is feltünö volt, hogy próbáltam súgni neki, és a fogaim között sziszegtem neki a szöveget, de amikor értetlen fejjel visszekérdez Julia, hogy MI?, az azért kb. annyira nesztelen mint a Godzilla. Szóval bukta volt.
Az elöadás többi része többé kevésbé hasonló bakikkal folyt le, és itt még nem volt vége a szenvedésnek :P
Másnap, azaz szombaton még egyszer elö kellett adni a darabot a szülöi bemutatón is.
Szombat reggel a suli megtelt az itteni életre kiváncsi szülökkel. Itt volt Stela növére és férje is, és itt ért a nap elsö sokkhatása. Voltatok már olyan helyzetben, hogy megláttatok valakit, és az kísértetiesen hasonlított valaki másra? Nos Stela növére Biczó tanárnö 100%os hasonmása. Szóval igen, talán tényleg igaz, hogy mindenkinek van valahol a Földön egy alteregója.
Ismét elérkezett az elöadás. És most a nagysikerü Beatles slágert a Yesterday-t játszottam gitáron. Az elejét picit elrontottam, de amúgy ezen az elöadáson majdnem hiba nélkül zajlott minden.
ôsszefoglalva, örülök neki, hogy részt vettem az elöadäsban. Lehetett volna sokkal jobb is, de nem volt rossz...annyira. Szép volt, jó volt, ELÉG volt.
Elérkezett a bemutató kezdete. Délután ½ 1. A harangok is értünk zúgnak, és akkor felgördül a függöny. Romeo ( aka Máró) ül a színpad szélén és a spotlámpa fényében, félig elvakultan elkezdi játszani a Feste Lariane-t. És csak, hogy ne gondlojuk, hogy minden ilyen szép és jó...már meg is van az elsö baki. Gustav túl hamar indította el a gitárdarabom utáni hangeffektet, ezért Adela túl korán kezdett el mozogni, ezért hát beindult a dominóhatás, és az amúgy 1-2 percesre szánt gitárdarabból a közönség hallhatott...20 másodpercet.
Már majdnem fellélegezhettünk a csapattal. Már csak egy nyavalyavert mondat volt hátra. Hát Julia nem elfelejti? De igen. Ez még rendben volna. Izgul, lámpalázas, stb...de miért kell süketnek is lenni? Szerintem már az is feltünö volt, hogy próbáltam súgni neki, és a fogaim között sziszegtem neki a szöveget, de amikor értetlen fejjel visszekérdez Julia, hogy MI?, az azért kb. annyira nesztelen mint a Godzilla. Szóval bukta volt.
Az elöadás többi része többé kevésbé hasonló bakikkal folyt le, és itt még nem volt vége a szenvedésnek :P
Másnap, azaz szombaton még egyszer elö kellett adni a darabot a szülöi bemutatón is.
Szombat reggel a suli megtelt az itteni életre kiváncsi szülökkel. Itt volt Stela növére és férje is, és itt ért a nap elsö sokkhatása. Voltatok már olyan helyzetben, hogy megláttatok valakit, és az kísértetiesen hasonlított valaki másra? Nos Stela növére Biczó tanárnö 100%os hasonmása. Szóval igen, talán tényleg igaz, hogy mindenkinek van valahol a Földön egy alteregója.
Ismét elérkezett az elöadás. És most a nagysikerü Beatles slágert a Yesterday-t játszottam gitáron. Az elejét picit elrontottam, de amúgy ezen az elöadáson majdnem hiba nélkül zajlott minden.
ôsszefoglalva, örülök neki, hogy részt vettem az elöadäsban. Lehetett volna sokkal jobb is, de nem volt rossz...annyira. Szép volt, jó volt, ELÉG volt.
Színház az egész világ
Elnézést kell kérnem, amiért az elmúlt hetekben kissé hanyagoltam a blog írását, de egyszerüen nem volt rá idöm...meg energiám sem nagyon. De most van egy kis idöm, szóval megpróbálok visszaemlékezni a múlt hét minden borzalmas eseményére olyan részletesen, ahogyan csak tudok.
Szóval. Hogy mi történt egy hete vasárnap, arra nagyon jól emlékszem. Ugyan is nem nagyon aludtam...aludtam persze volna, ha tudtam volna, de foxy közbejött. Ezzel pusztán arra akarok célozni, hogy a vasárnap éjszakám nagy részében azzal voltam elfoglalva, hogy ne mondjam ki a kígyó nevét (boaaaaa), vagy ha éppen mégis kicsúszott volna a számon, akkor minél gyorsabban engedjem ki a kisrókát. :D Emellé persze rázott a hideg, és másnap reggel egyszerüen képtelen voltam kikelni az ágyból.
Ez azonban problémákhoz vezetett a nap további részében, mégpedig azért, mert a múlt héten színházhét volt. Ez azt jelenti, hogy a tanárok ( alias Paul) kiválasztott egy színdarabot, amit hét végére, a szülöi bemutatóra színpadra kellett vinnünk. Ebben az évben a hagyományoktól eltéröen valami egészen különleges....telent választott ki nekünk. Romeo & Julia.
Amikor hétfön benyitottam a K terem ajtaján egy halomnyi, álmos RHE-s diák kezdett pisszegni, és ha csak ki nem huzigáltam volna Myzit a teremböl, akkor bizony súlyos "Kövezzük meg!!!!!" kíséretében kihúnyt volna az életem a Romeo & Julia ( a Leonardo Dicaprio-s változat) csókjelenetében. De sikerült kivonszolnom a teremböl a tanárnöt, és beszámolni neki a fizikai állapotomról, meg hogy nem valószínü, hogy aznap én résztveszek akármiben is.
2 nappal késöbb
Eltelt két nap, és már jobban voltam. Eléggé jól voltam ahhoz, hogy vacsorázzak a többiekkel, ami jót tett, mert igaz, ami igaz, vagy 3 napig gyakorlatilag nem ettem. Szóval a vacsoránál megtudtam, hogy mi is az elképzelés a darabról. Felosztottak minket 4 csoportba, és minden csoportnak elö kell adnia a saját elképzelése szerint a R & J egy meghatározott részét. Én az elsö csoporttal voltam, ami azt jelentette, hogy a kezdetektöl kellett elöadnunk a darabot a bál utánig.
Az alapötlet: A Montague és a Capulet család egy véres háborúban egymással Veróna irányításáért. Az elsö jelenetben a két család vezetöje egy talk-show szerü izében vesz részt, ahol szavazásra buzdítják a polgárokat. Majd feltünik Tybalt és Mercutio, akik a motoros üldözés után tüzpárbajba keverednek, amit a Rendör állit meg. Ezután jön Romeo és Mercutio jelenete, ahol Romeo bevallja, hogy szerelmes Juliába, és Mercutio felajánlja, hogy beviszi öt a Capuletek báljára. Itt következett David tánc jelenete, ami egy bravúros szaltóval ért véget, teljes fordulattal. És fináléként Romeo és Julia egymásratalálása.
Egyszóval a történetet modernizálták egy hangyányit a többiek, ami nem is lett volna baj. DE akkor meghallottam a szereposztást:
Mercutio - Lise
Tybalt - Anne
Julia anyja - Adela
Julia apja - Jean-Paul
Romeo apja - Lars
táncos - David
Rendör - Ardo
és a föszerepben
Julia - Stela
Romeo - na kitaláltátok???
Igen. Betegségem alatt a többiek úgy határoztak, hogy én leszek Romeo, aminek bahahahaharomira nem örültem. ès most nem arról van szó, hogy nem vagyok egy östehetség színész, vagy hogy egyszerüen nem éreztem magaménak a szerepet. A nagy probléma az a szöveggel volt. Nem fogok idézni, mert örülök, hogy sikerült elfelejtenem, de ennél nyálasabb, gusztustalanul csöpögös, rózsaszínü buborékokkal körbevet, babakék, pihepuha felhön ringatózó UNDORMÁNYT nehéz összehozni. És mivel nem voltam ott, amikor megbeszélték, ezért nem volt beleszólásom a szövegbe sem.
Szóval leküzdve a hányingert, ami minden egyes mondatnál feltört bennem, megtanultam a szöveget és 3 napi próbálással (ami alatt nem hagyhattuk el a színháztermet....) összehoztunk valami egészen elviselhetöt.
Feladatomhoz hozzátartozott még, hogy megtanítottam a 4. csoportnak az óangol kiejtést, mivel kitalálták, hogy bizony ök az eredeti szöveggel dolgoznak. Nem volt kis meló, de sikerült.
Borzasztóan sajnáltam viszont, hogy az én csapatom lehurrogta minden egyes ötletemet, amivel jobbá tehettük volna a mi jelenetünket. Egy hosszabb, jobban kidolgozott harc jelenet, egy jobban megkomponált táncjelenet a bálra....de nem, a csapatom úgy döntött, hogy nem akarnak ennyi energiát belefektetni. Szóval kidobták a kukába az ötleteimet. Na és kitaláljátok mi történt? A 2. csapat felhasználta az összes ötletemet. Pontosan úgy csinálták meg az ö jelenetrészüket, ahogy én elképzeltem a mienket. Véletlen egybeesés, vagy kémkedés lenne? Netán ennyire egyrugóra járna az agyam Daviddel??? Ez már soha nem fog kiderülni, minden esetre azért örülök, hogy végsösoron láthattam a saját ötleteimet a színpadon.
Az egyetlen utólagosan hozzárakott szerepem a gitározás volt. Én nyitottam az egész színdarabot egy gitárdarabbal. Ennek pusztán az az érdekessége, hogy minden egyes próbán más darabot játszottam, hogy tudjunk dönteni majd, hogy melyik volt a legjobb.
Szóval elérkezett a péntek, ami a bemutató napját is jelentette. Elsö elöadás kifejezetten az Efterskolenak.
Szóval. Hogy mi történt egy hete vasárnap, arra nagyon jól emlékszem. Ugyan is nem nagyon aludtam...aludtam persze volna, ha tudtam volna, de foxy közbejött. Ezzel pusztán arra akarok célozni, hogy a vasárnap éjszakám nagy részében azzal voltam elfoglalva, hogy ne mondjam ki a kígyó nevét (boaaaaa), vagy ha éppen mégis kicsúszott volna a számon, akkor minél gyorsabban engedjem ki a kisrókát. :D Emellé persze rázott a hideg, és másnap reggel egyszerüen képtelen voltam kikelni az ágyból.
Ez azonban problémákhoz vezetett a nap további részében, mégpedig azért, mert a múlt héten színházhét volt. Ez azt jelenti, hogy a tanárok ( alias Paul) kiválasztott egy színdarabot, amit hét végére, a szülöi bemutatóra színpadra kellett vinnünk. Ebben az évben a hagyományoktól eltéröen valami egészen különleges....telent választott ki nekünk. Romeo & Julia.
Amikor hétfön benyitottam a K terem ajtaján egy halomnyi, álmos RHE-s diák kezdett pisszegni, és ha csak ki nem huzigáltam volna Myzit a teremböl, akkor bizony súlyos "Kövezzük meg!!!!!" kíséretében kihúnyt volna az életem a Romeo & Julia ( a Leonardo Dicaprio-s változat) csókjelenetében. De sikerült kivonszolnom a teremböl a tanárnöt, és beszámolni neki a fizikai állapotomról, meg hogy nem valószínü, hogy aznap én résztveszek akármiben is.
2 nappal késöbb
Eltelt két nap, és már jobban voltam. Eléggé jól voltam ahhoz, hogy vacsorázzak a többiekkel, ami jót tett, mert igaz, ami igaz, vagy 3 napig gyakorlatilag nem ettem. Szóval a vacsoránál megtudtam, hogy mi is az elképzelés a darabról. Felosztottak minket 4 csoportba, és minden csoportnak elö kell adnia a saját elképzelése szerint a R & J egy meghatározott részét. Én az elsö csoporttal voltam, ami azt jelentette, hogy a kezdetektöl kellett elöadnunk a darabot a bál utánig.
Az alapötlet: A Montague és a Capulet család egy véres háborúban egymással Veróna irányításáért. Az elsö jelenetben a két család vezetöje egy talk-show szerü izében vesz részt, ahol szavazásra buzdítják a polgárokat. Majd feltünik Tybalt és Mercutio, akik a motoros üldözés után tüzpárbajba keverednek, amit a Rendör állit meg. Ezután jön Romeo és Mercutio jelenete, ahol Romeo bevallja, hogy szerelmes Juliába, és Mercutio felajánlja, hogy beviszi öt a Capuletek báljára. Itt következett David tánc jelenete, ami egy bravúros szaltóval ért véget, teljes fordulattal. És fináléként Romeo és Julia egymásratalálása.
Egyszóval a történetet modernizálták egy hangyányit a többiek, ami nem is lett volna baj. DE akkor meghallottam a szereposztást:
Mercutio - Lise
Tybalt - Anne
Julia anyja - Adela
Julia apja - Jean-Paul
Romeo apja - Lars
táncos - David
Rendör - Ardo
és a föszerepben
Julia - Stela
Romeo - na kitaláltátok???
Igen. Betegségem alatt a többiek úgy határoztak, hogy én leszek Romeo, aminek bahahahaharomira nem örültem. ès most nem arról van szó, hogy nem vagyok egy östehetség színész, vagy hogy egyszerüen nem éreztem magaménak a szerepet. A nagy probléma az a szöveggel volt. Nem fogok idézni, mert örülök, hogy sikerült elfelejtenem, de ennél nyálasabb, gusztustalanul csöpögös, rózsaszínü buborékokkal körbevet, babakék, pihepuha felhön ringatózó UNDORMÁNYT nehéz összehozni. És mivel nem voltam ott, amikor megbeszélték, ezért nem volt beleszólásom a szövegbe sem.
Szóval leküzdve a hányingert, ami minden egyes mondatnál feltört bennem, megtanultam a szöveget és 3 napi próbálással (ami alatt nem hagyhattuk el a színháztermet....) összehoztunk valami egészen elviselhetöt.
Feladatomhoz hozzátartozott még, hogy megtanítottam a 4. csoportnak az óangol kiejtést, mivel kitalálták, hogy bizony ök az eredeti szöveggel dolgoznak. Nem volt kis meló, de sikerült.
Borzasztóan sajnáltam viszont, hogy az én csapatom lehurrogta minden egyes ötletemet, amivel jobbá tehettük volna a mi jelenetünket. Egy hosszabb, jobban kidolgozott harc jelenet, egy jobban megkomponált táncjelenet a bálra....de nem, a csapatom úgy döntött, hogy nem akarnak ennyi energiát belefektetni. Szóval kidobták a kukába az ötleteimet. Na és kitaláljátok mi történt? A 2. csapat felhasználta az összes ötletemet. Pontosan úgy csinálták meg az ö jelenetrészüket, ahogy én elképzeltem a mienket. Véletlen egybeesés, vagy kémkedés lenne? Netán ennyire egyrugóra járna az agyam Daviddel??? Ez már soha nem fog kiderülni, minden esetre azért örülök, hogy végsösoron láthattam a saját ötleteimet a színpadon.
Az egyetlen utólagosan hozzárakott szerepem a gitározás volt. Én nyitottam az egész színdarabot egy gitárdarabbal. Ennek pusztán az az érdekessége, hogy minden egyes próbán más darabot játszottam, hogy tudjunk dönteni majd, hogy melyik volt a legjobb.
Szóval elérkezett a péntek, ami a bemutató napját is jelentette. Elsö elöadás kifejezetten az Efterskolenak.
2010. november 7., vasárnap
80´s
Már a hét elején mindenki izgalomban volt a szombatra tervezett 80´s party miatt.
Péntek délután már mindenki elkezdte összeállítani a szerelését, mivel a legjobb ruha díjat nyert. Elég nehéz igazán 80-as stílusban öltözni, mivel a 80as éveknek, valahogy nem volt saját stílusa. Ok persze ott van a nyakig felhúzott farmer, meg a hasonló dolgok, de ez hétköznapi viselet, azzal meg ugye senki nem nyer jelmezversenyt. Kb. 2 óra gondolkodás utan úgy döntöttem, hogy Guns ´n´ Roses 4 eva, és én beza 80as évekbeli rocker leszek. Mi kell ehez? Királyos børdzseki, gagyi tetoválások, vastag fülbevaló karika, estleg valamilyen másik piercing, fejkendø és az elmaradhatatlan dongó style napszemüveg.
Az iskola ruhatárjából sikerült beszereznem a kabátot, fülbevalóként egy régi, törött gyürü funkcionált, ragasztott piercing (amin mindenki ki volt borulva, aki eløször meglátta æs vagy 10x hallottam a kérdést, hogy: Ùr ISTEN, mi a francot müveltél magaddal????? ) fejkendøm, napszemüvegem az van, és telefirkáltam a kezemet filccel.
Mindennek az eredménye? Második lettem a jelmezversenyen hivatalosan. Nem-hivatalosan pedig elsø (mint a zsüritøl késøbb megtudtam), csak mivel egy dán DvD volt a díj, ezért nem akarták nekem adni XD
A bulin a jelmezversenyen kívül volt még 80´s karaoke, lufis-tánc, mikor ki kell pukkasztani a másik lábára kötözött lufit, sok más játék, meg persze most is nagy ivászat volt. Én továbbra is maradtam a teánál, de most volt alkoholmentes bólé, aminek örültem.
Ami szintén vicces volt, hogy a magam teájával beálltam ivós játékokat játszani XD Hát az állati vicces, mikor tök józanul egy ivós játék során rávehetsz embereket, hogy igyanak...mármint øk akarnak inni, te csak rásegítesz a dologra.
Ennek a játéknak lett a következménye, hogy lekerült Jaret-røl a nomál ruhája, ami alatt viselte a bulira vásárolt 80´s szerkóját. Egy igazi, 80as évekbøl származó birkózó felszerelést :D Az mondjuk finoman szólva is túlzás, hogy önként vált meg a ruháitól...valójában asszem 8-10 ember fogta le, és rángatta róla a farmert meg ingett. De igazat kell adjak Johnnynak. Aki egy ilyen ruhát felvesz (birkózócucc), az maga ellen hívja ki a sorsot :D:D:D
Végül hajnali 2kor mentem aludni, és tényleg, ez nagyon király parti volt.
Péntek délután már mindenki elkezdte összeállítani a szerelését, mivel a legjobb ruha díjat nyert. Elég nehéz igazán 80-as stílusban öltözni, mivel a 80as éveknek, valahogy nem volt saját stílusa. Ok persze ott van a nyakig felhúzott farmer, meg a hasonló dolgok, de ez hétköznapi viselet, azzal meg ugye senki nem nyer jelmezversenyt. Kb. 2 óra gondolkodás utan úgy döntöttem, hogy Guns ´n´ Roses 4 eva, és én beza 80as évekbeli rocker leszek. Mi kell ehez? Királyos børdzseki, gagyi tetoválások, vastag fülbevaló karika, estleg valamilyen másik piercing, fejkendø és az elmaradhatatlan dongó style napszemüveg.
Az iskola ruhatárjából sikerült beszereznem a kabátot, fülbevalóként egy régi, törött gyürü funkcionált, ragasztott piercing (amin mindenki ki volt borulva, aki eløször meglátta æs vagy 10x hallottam a kérdést, hogy: Ùr ISTEN, mi a francot müveltél magaddal????? ) fejkendøm, napszemüvegem az van, és telefirkáltam a kezemet filccel.
Mindennek az eredménye? Második lettem a jelmezversenyen hivatalosan. Nem-hivatalosan pedig elsø (mint a zsüritøl késøbb megtudtam), csak mivel egy dán DvD volt a díj, ezért nem akarták nekem adni XD
A bulin a jelmezversenyen kívül volt még 80´s karaoke, lufis-tánc, mikor ki kell pukkasztani a másik lábára kötözött lufit, sok más játék, meg persze most is nagy ivászat volt. Én továbbra is maradtam a teánál, de most volt alkoholmentes bólé, aminek örültem.
Ami szintén vicces volt, hogy a magam teájával beálltam ivós játékokat játszani XD Hát az állati vicces, mikor tök józanul egy ivós játék során rávehetsz embereket, hogy igyanak...mármint øk akarnak inni, te csak rásegítesz a dologra.
Ennek a játéknak lett a következménye, hogy lekerült Jaret-røl a nomál ruhája, ami alatt viselte a bulira vásárolt 80´s szerkóját. Egy igazi, 80as évekbøl származó birkózó felszerelést :D Az mondjuk finoman szólva is túlzás, hogy önként vált meg a ruháitól...valójában asszem 8-10 ember fogta le, és rángatta róla a farmert meg ingett. De igazat kell adjak Johnnynak. Aki egy ilyen ruhát felvesz (birkózócucc), az maga ellen hívja ki a sorsot :D:D:D
Végül hajnali 2kor mentem aludni, és tényleg, ez nagyon király parti volt.
A mai dalunk; Almás pite-je-je-je
Hétføn felmerült a kérdés dán órán, hogy ezen a pénteken, ki fogja csinálni a süteményt, mert hogy minden pénteki dán órán Myzi házában vendégeskedünk, és valaki csinál, egy az ø országából származó süteményt. Eddig volt 2 albán torta, meg egy ameriakai. Az albán torták félelmetesen édesek voltak, de tényleg. Már-már az ehetetlenség határán álltak. Az amerikai pedig...olyan amerikai volt. Én a bubblegum-pie nevet adtam neki, mert tényleg olyan volt, mint valami rágó pite.
Szóval most hétføn én jelentkeztem, hogy csinálok almás pitét, mert nem akartam megint valami gusztustalan ragacsot. Így csütörtökön délután, az órák után már tükön ültem, és vártam, hogy mehessek végre sütit sütni. A receptet édesanyámtól kértem el skypeon (ez úton is szeretném megköszönni a közremüködését). Az almát a suli almafáiról szedtem (majdnem 3 kg-ot) aztán átmentem Myzihez Ardóval, Stelával, Adelával. Ott amíg én összeállítottam a tésztát, addig rábíztam az alma megpucolását és lereszelését Adelára és Stelára. Mint utólag kiderült, ez hiba volt. A 3 kg almából, sikerült 80dkg almahúst összehozniuk. Ne kérdezzétek, hogy hova lett az alma, mert nem tudom. A lényeg....nem volt elég alma a sütiben....
A sütés után, az illatokkal megtelve hagytuk el Myzi házát, és mindenki, aki ott volt, alig várta, hogy megkóstolhassa másnap az órán a sütit.
A várakozás nem volt hiábavaló. A pite, annak ellenére, hogy kevés volt benne az alma, nagyon finom volt. Csak hogy kapjunk valami képet a dologról, Ardo aki általában 1, maximum 2 kockát eszik egy sütibøl, most 4-6 kockát evett, Jaret megevett 6 kockát, és még 4-et elkért Myzitøl. Szóval sikert arattam a magyar almás pitével...
Jómagam is elkértem egy kockát, mert be akartam bizonyítani Anne-nek, hogy hatalmas bakot løtt amikor a prezentációm alatt eleresztett egy "Fúúúj"-t az almás pite látványára. Hogy még nem meséltem a prezentációról??? Akkor ezt most pótolnám.
Szerda délután kivételesen nem a tanárok szerveztek valamit, hanem az int. diákoknak kellett eløadást tartani az országaikról. Minden ország 20 percet kapott, és mivel rajtam kívül van egy másik magyar gyerek is itt, ezért mi együtt kaptunk 20 percet.
Meghallgattuk eløször Albániát, aminek során még albán táncot is tanultunk....össze-vissza kellett ugrálni egymás kezét szorongatva XD
Aztán jött Lengyelország, ami egy politikai és tanulmányi beszámoló volt.
Majd Rowanda, Afrika. Nah ez vicces volt, mert SEMMIT nem tudtunk meg Rowandáról. De tényleg, az ég világon semmit. Egy: mert Jean-Paul nem olyan jó angolból, Kettø: mert egy szót sem készült, és nem volt ötlete, hogy mit adjon elø.
Ezek után jöttünk mi. Magyarország. Azaz csak jöttünk volna, de végül csak László adta elø a prezentációját szerdán. Ez úgy történt, hogy én még nyáron megcsináltam az enyémet, és volt egy komplett szövegem, meg képeim, amit csak be kellett pakolnom PPT-be. Az eløadásomban benne voltak a magyar tájegységek+érdekességeik, Budapest, Budakalász, magyar konyha, népviselet, mentalitás, vallás. Mivel gyakorlatilag minderøl volt valamim, ezért úgy egyeztünk meg Lászlóval, hogy ø csak Debrecenrøl, az ø szüløvárosáról tart egy beszámolót. Nost...kicsit hosszabra sikerült neki, így sajnos én nem fértem bele az idøbe. Szóval kaptam 10 percet péntek reggel, hogy megtartsam az eløadásomat.
Borzasztó fruszráló 10 perc alatt beszélni egy egész országról. Gyakorlatilag levegøvétel és szünet nélkül hadartam, mégis azt kell mondjam, hogy a végén a többieknek is tetszett az eløadás. Kivéve a magyar konyhás részt. XD A dánok kishíján rosszul lettek a pörkölt látványától, és Anne rendkívül hangosan fújolta az almás pitét....
Szóval vittem neki egy darab almás pitét, és na mi lett a vége???...."ÚÚh, ez nagyon jó volt....van még??"
Ronda de Finom :P
És festészeten végre sikerült valami olyat alkotnom, amivel elégedett volt a tanárnø. Megmutattam neki a Da Vinci másolataimat, és a reakció: "Te tudsz valamit a rajzolásról". Ez nekem elég is volt. Sokkal jobb volt ez, mintha azt mondja, hogy ez nagyon jó, vagy fantastisk. Az igazgató is bejött az órára, csak úgy rajtaütésszerüen, és ø is alig akarta elhinni, hogy én rajzoltam azt ami eløtte van. :D
Szóval most hétføn én jelentkeztem, hogy csinálok almás pitét, mert nem akartam megint valami gusztustalan ragacsot. Így csütörtökön délután, az órák után már tükön ültem, és vártam, hogy mehessek végre sütit sütni. A receptet édesanyámtól kértem el skypeon (ez úton is szeretném megköszönni a közremüködését). Az almát a suli almafáiról szedtem (majdnem 3 kg-ot) aztán átmentem Myzihez Ardóval, Stelával, Adelával. Ott amíg én összeállítottam a tésztát, addig rábíztam az alma megpucolását és lereszelését Adelára és Stelára. Mint utólag kiderült, ez hiba volt. A 3 kg almából, sikerült 80dkg almahúst összehozniuk. Ne kérdezzétek, hogy hova lett az alma, mert nem tudom. A lényeg....nem volt elég alma a sütiben....
A sütés után, az illatokkal megtelve hagytuk el Myzi házát, és mindenki, aki ott volt, alig várta, hogy megkóstolhassa másnap az órán a sütit.
A várakozás nem volt hiábavaló. A pite, annak ellenére, hogy kevés volt benne az alma, nagyon finom volt. Csak hogy kapjunk valami képet a dologról, Ardo aki általában 1, maximum 2 kockát eszik egy sütibøl, most 4-6 kockát evett, Jaret megevett 6 kockát, és még 4-et elkért Myzitøl. Szóval sikert arattam a magyar almás pitével...
Jómagam is elkértem egy kockát, mert be akartam bizonyítani Anne-nek, hogy hatalmas bakot løtt amikor a prezentációm alatt eleresztett egy "Fúúúj"-t az almás pite látványára. Hogy még nem meséltem a prezentációról??? Akkor ezt most pótolnám.
Szerda délután kivételesen nem a tanárok szerveztek valamit, hanem az int. diákoknak kellett eløadást tartani az országaikról. Minden ország 20 percet kapott, és mivel rajtam kívül van egy másik magyar gyerek is itt, ezért mi együtt kaptunk 20 percet.
Meghallgattuk eløször Albániát, aminek során még albán táncot is tanultunk....össze-vissza kellett ugrálni egymás kezét szorongatva XD
Aztán jött Lengyelország, ami egy politikai és tanulmányi beszámoló volt.
Majd Rowanda, Afrika. Nah ez vicces volt, mert SEMMIT nem tudtunk meg Rowandáról. De tényleg, az ég világon semmit. Egy: mert Jean-Paul nem olyan jó angolból, Kettø: mert egy szót sem készült, és nem volt ötlete, hogy mit adjon elø.
Ezek után jöttünk mi. Magyarország. Azaz csak jöttünk volna, de végül csak László adta elø a prezentációját szerdán. Ez úgy történt, hogy én még nyáron megcsináltam az enyémet, és volt egy komplett szövegem, meg képeim, amit csak be kellett pakolnom PPT-be. Az eløadásomban benne voltak a magyar tájegységek+érdekességeik, Budapest, Budakalász, magyar konyha, népviselet, mentalitás, vallás. Mivel gyakorlatilag minderøl volt valamim, ezért úgy egyeztünk meg Lászlóval, hogy ø csak Debrecenrøl, az ø szüløvárosáról tart egy beszámolót. Nost...kicsit hosszabra sikerült neki, így sajnos én nem fértem bele az idøbe. Szóval kaptam 10 percet péntek reggel, hogy megtartsam az eløadásomat.
Borzasztó fruszráló 10 perc alatt beszélni egy egész országról. Gyakorlatilag levegøvétel és szünet nélkül hadartam, mégis azt kell mondjam, hogy a végén a többieknek is tetszett az eløadás. Kivéve a magyar konyhás részt. XD A dánok kishíján rosszul lettek a pörkölt látványától, és Anne rendkívül hangosan fújolta az almás pitét....
Szóval vittem neki egy darab almás pitét, és na mi lett a vége???...."ÚÚh, ez nagyon jó volt....van még??"
Ronda de Finom :P
És festészeten végre sikerült valami olyat alkotnom, amivel elégedett volt a tanárnø. Megmutattam neki a Da Vinci másolataimat, és a reakció: "Te tudsz valamit a rajzolásról". Ez nekem elég is volt. Sokkal jobb volt ez, mintha azt mondja, hogy ez nagyon jó, vagy fantastisk. Az igazgató is bejött az órára, csak úgy rajtaütésszerüen, és ø is alig akarta elhinni, hogy én rajzoltam azt ami eløtte van. :D
SUN
Habár az itteni hømérséklet nem éri el a 10 fokot, este -8 fok van és állandóan szakad az esø, azért mégis jó ez a cím ennek a bejegyzésnek.
Most sokan gondolhatjátok ezt: Akkor mi a fenének adta ezt a címet az írásnak?
A válasz: ez nem egy egyszerü szó. A SUN a Student UN, azaz a Diák ENSZ rövidítése.
Még két hete kezdtük el eløkészíteni ezt az eventet international politics órán. A lényege, hogy szimuláljuk az ENSZ müködését piciben. A feladatunk, hogy valamilyen módon elvégezzük a hátterünkhöz illö módon, egy fiktív afrikai falu megmentését-vagy elfoglalását (a törenet szerint éppen polgárháború folyik Nogumoban, mert az aktuálisan hatalmon lévø kormányt az øslakos nomádok uralják, és ez persze nem tetszik a betelepülø, tanult rétegnek). A háttér alatt egy ország lapul. 5 csoportra osztottak minket. Oroszország, USA, Kína, Nigéria és maga az afrikai falu.
Miért is ezek az országok kerültek a nagyítólencse alá? Mert ezek az országok mind különbözøek a maguk módján. Oroszország erøs de korrupciótól kicsit sem mentes. Az USA erøs és egészen fair. Kína gyenge de erøs az államszervezet. Nigéria pedig a tipikus gyenge ország. Nuku fegyver, nuku tisztesség, de van olaj dögivel :P
Ezeknek az országoknak kell valahogy együttes megoldást találni a falu megmentésére, miközben a háttérben a saját ügyeiket is megpróbálják elintézni.
Én pl. ruszki vagyok. Feladatom a segítés élelemmel és fegyverrel, de közben a falu földjén lévø olajra és gyémántbányákra fáj a fogam.
Pénteken kezdødik a szimuláció, szóval még nem publikálom ezt a bejegyzést.
Megvolt a SUN. Amennyire lelkes voltam én és izgatott, annyira nem érdekelte a többieket az egész. Amikor elérkezett a SUN napja, kiderült, hogy csak az én csapatomban lévø Johnny olvasta el rajtam kívül a háttéranyagot és a szabályokat. A szimuláció egész jól indult. Nagyon jól. Tökéletesen sikerült a korrupt, orosz, semmirekellø kormányküldöttet játszanom. Johnnyval kovácsoltunk egy tervet, miszerint szövetkezünk Amerikával, és együtt rávesszük Nigériát, hogy a saját embereit küldje be Nogumoba, a polgárháborús övezetbe, hogy leállítsák a harcot a két politikai pár támogatói között. Így mi nem veszítünk embert, mégis névlegesen Oroszország segített Nogumon, így a hálás afrikaiak, nekünk adják a nemesfémeiket, olajukat, stb,stb,stb...
Nagyon jól ment a játék...egészen a végéig, amikor is Nigériának (aka. Ardo) döntenie kellett, hogy Amerika+Oroszország kombót támogatja, vagy Kínát. Mivel Ardo nem olvasta a szabályokat, ezért ø úgy játszott, hogy ø maga alakította ki a saját szabályait. Valójában az ø elképzelésében Nigéria a világ leggazdagabb országa, tele fegyverekkel és katonákkal. Szóval a végén hasraütésszerüen Kínát választotta, amivel ha csak fiktíven is, de beindította a 3. világháborút....(és mindenki kibukott rá, mert a leghülyébb döntést hozta, amit csak lehetett)
Szóval összefoglalva, maga a játék szerintem nagyszerü volt a maga 5 órájával és a maga tanácskozásaival,vitáival....viszont a vége egy hatalmas sértødés lett...Tanulság: Ne játsz csökönyös albánokkal, akik nem tudják a szabályokat és nem beszélnek elég jól angolul egy ilyen típusú játékhoz...
Most sokan gondolhatjátok ezt: Akkor mi a fenének adta ezt a címet az írásnak?
A válasz: ez nem egy egyszerü szó. A SUN a Student UN, azaz a Diák ENSZ rövidítése.
Még két hete kezdtük el eløkészíteni ezt az eventet international politics órán. A lényege, hogy szimuláljuk az ENSZ müködését piciben. A feladatunk, hogy valamilyen módon elvégezzük a hátterünkhöz illö módon, egy fiktív afrikai falu megmentését-vagy elfoglalását (a törenet szerint éppen polgárháború folyik Nogumoban, mert az aktuálisan hatalmon lévø kormányt az øslakos nomádok uralják, és ez persze nem tetszik a betelepülø, tanult rétegnek). A háttér alatt egy ország lapul. 5 csoportra osztottak minket. Oroszország, USA, Kína, Nigéria és maga az afrikai falu.
Miért is ezek az országok kerültek a nagyítólencse alá? Mert ezek az országok mind különbözøek a maguk módján. Oroszország erøs de korrupciótól kicsit sem mentes. Az USA erøs és egészen fair. Kína gyenge de erøs az államszervezet. Nigéria pedig a tipikus gyenge ország. Nuku fegyver, nuku tisztesség, de van olaj dögivel :P
Ezeknek az országoknak kell valahogy együttes megoldást találni a falu megmentésére, miközben a háttérben a saját ügyeiket is megpróbálják elintézni.
Én pl. ruszki vagyok. Feladatom a segítés élelemmel és fegyverrel, de közben a falu földjén lévø olajra és gyémántbányákra fáj a fogam.
Pénteken kezdødik a szimuláció, szóval még nem publikálom ezt a bejegyzést.
Megvolt a SUN. Amennyire lelkes voltam én és izgatott, annyira nem érdekelte a többieket az egész. Amikor elérkezett a SUN napja, kiderült, hogy csak az én csapatomban lévø Johnny olvasta el rajtam kívül a háttéranyagot és a szabályokat. A szimuláció egész jól indult. Nagyon jól. Tökéletesen sikerült a korrupt, orosz, semmirekellø kormányküldöttet játszanom. Johnnyval kovácsoltunk egy tervet, miszerint szövetkezünk Amerikával, és együtt rávesszük Nigériát, hogy a saját embereit küldje be Nogumoba, a polgárháborús övezetbe, hogy leállítsák a harcot a két politikai pár támogatói között. Így mi nem veszítünk embert, mégis névlegesen Oroszország segített Nogumon, így a hálás afrikaiak, nekünk adják a nemesfémeiket, olajukat, stb,stb,stb...
Nagyon jól ment a játék...egészen a végéig, amikor is Nigériának (aka. Ardo) döntenie kellett, hogy Amerika+Oroszország kombót támogatja, vagy Kínát. Mivel Ardo nem olvasta a szabályokat, ezért ø úgy játszott, hogy ø maga alakította ki a saját szabályait. Valójában az ø elképzelésében Nigéria a világ leggazdagabb országa, tele fegyverekkel és katonákkal. Szóval a végén hasraütésszerüen Kínát választotta, amivel ha csak fiktíven is, de beindította a 3. világháborút....(és mindenki kibukott rá, mert a leghülyébb döntést hozta, amit csak lehetett)
Szóval összefoglalva, maga a játék szerintem nagyszerü volt a maga 5 órájával és a maga tanácskozásaival,vitáival....viszont a vége egy hatalmas sértødés lett...Tanulság: Ne játsz csökönyös albánokkal, akik nem tudják a szabályokat és nem beszélnek elég jól angolul egy ilyen típusú játékhoz...
2010. november 1., hétfő
Halloween 1.
Eløzmények:
Néhény hete, Paul, az ebédløasztalnál érdekes dolgokat mesélt az iskola múltjáról. Eløkerültek a régi kísértet történetek is. Egy ilyen régi épületnél nem csoda, hogy a népek még mindig félnek az alagsorban megbúvó halott nø szellemétøl, vagy az éjszaka idegesítø teremtményétøl a kopogószellemtøl.
Egészen pontosan ez a két szellem lakja e házat. Ezek a visszajáró lelkek rémisztik halálra az itt tanuló diákokat halloween hetének vasárnapjának èjféli idøpontján a living roomban és a folyosókon.
A szemtanúk egész pontos leírása szerint az elsø, egy mennyasszonyi ruhát viselø szomorú szüz kísértete, akit faképnél hagytak (a régen apátságként használt iskola) kápolnájának oltárjánál. Ezek után a menyasszony kiszúrta szemeit a menyasszonyi hajtüjével, hogy többé ne kelljen férfit látnia, és megesküdött, hogy megöli a vølegényt, aki egy máik lányért ott hagyta. Azonban nem bírta sokáig ezt az életet, és kitalálta, hogy egy szertartás kíséretében megöli magát, és démoni kísértetként fogja a lelket is kirémiszteni a csalfa fiúból...
A jelek szerint hatásos volt a szertartás, mert többen eskü alatt vallják, hogy látták a menyasszony szellemét, a molyette lepellel, ami eltakarja üresen tátongó szemgödreit.
Hogy a sztori még érdekesebb legyen, a nø kísértete a suli alatt lévø, régi folyosókon jár, amiøl úgy néz ki, mintha félbe lenne vágva. Deréktól lefelé csak azok láthatják, akik követik az iskola alagsorába, aholi is a szellem eltünik a az iskola legmélyebb pontjaként ismert csatornafedél alatt.
A másik szellemet nem lehet látni, cask hallani. Ebbøl következøen csak fültanúink vannak, akik halloween hetének vasárnapján, éjfélkor, egy hangosan sóhajtozó valamit véltek hallani. Majd a sóhajtozást, léptek koppanása a køpadlón követte. Egyesek szerint ez a lélek, egy a Menyországból számüzött barátok közé tartozik, akik örömüket lelték a 7 føbün eljátszásában...egymás után :P
Szóval nagyjából ekkor döntöttem el, hogy én bizony lefülelem a két szellemet, és bizonyíték nélkül (a létezésrükrøl/nemlétezésükrøl) le sem fekszem aludni, halloween éjszaka.
Használati útmutató:
Ha a halloween éjszakáján átélt kalandjaim valós történései érdekelnek, akkor sajnálattal közlöm, hogy bizony rossz helyen jársz. Ha csak a száraz tapasztalatok érdekelnek akkor gördülj lentebb az oldalon, és a "Halloween 2." címet viselø bekezdést olvasd.
Ha viszont az érdekel, hogy minek kellett volna történnie, akkor maradhatsz ezen a bejegyzésen, és csak olvass tovább.
Halloween éjszakáján, éjfél eløtt néhány perccel, fényképezøvel, magnetofonnal és egy régi fakereszttel felszerelkezve, elindultam a szobámból a kihalt iskolaépület sötétjén át a living roomba.
Nem mondom azér féltem mint parasztgyerek a télapótól, de most már nem hátrálhattam meg, hiszen egy egész hónapja erre az "akcióra" készültem. Nem lett volna ilyen rémisztø, ha nem vettvolna körbe a sötétség (oszönhetøen az esti áramszünetek lámpagyilkos hadjáratának) és a csend...
Hangosan nyikorogva nyílt ki az ebédlø ajtaja, és az étkezde távolabbi, rideg feketeségbe burkolózó felébøl csattanás és valamiféle szörcsögés hallatszott...
Lekéstem volna az eseményeket, és már csak egy jóllakott vámpírt találok a living roomban??? Nem, az nem lehet...figyelmen kívül hagyva a furcsa zajokat, lementem a célállomásra.
Mikor leértem kitátottam a számat, de ordítás helyett, csak valami vékony, halk vinnyogásszerü hang tört elø a torkomból.
Ott volt, és egyenesen felém lebegett...kicsit megnyugodtam, mikor láthatólag nem foglalkozott velem. Csak ellebegett melettem, ügyet sem vetve próbálkozásomra, hogy lencsevégre kapjam. Miután van gy 10 képet készítettem sajnos be kellett látnom, hogy reménytelen az ügy. Minden egyes kép elmosódott lett, vagy teljesen fekete. Követve a szellemet eljutottam a dán tanterem melett lévø csatornafedédlig, ahol is a szellememnek nyomaveszett...A szemtanúk jól mondták...nem volt szeme, viszont rémisztøen, eszeløsen vigyorgott...
Visszafelé menet a szobámba, azon töprengtem, hogy nem csak a képzeletem játszott-e velem, az elfogyasztott halloweeni kalóriadús vacsi után...nem, kizárt dolog, hogy végighalucináltam egy teljes sétát át az iskolán.
A szobámba érve a tükörbe néztem, és ekkor már nem ragadt bent a kiáltásom. A tükörbøl a menyasszony nézett vissza rám. Szája repedezett volt és vigyorgott, szemgödre üresen ásítottak a semmibe. Különös jelek borították az egész felkarját. Rémisztø tetoválás...
néhány másodperc múlva, a földön fekve tértem magamhoz, kopogás hangja rángatott vissza a vaóságba. Kimentem a folyosóra...sehol-senki és semmi. A kopogás is halkult már, sajnos a második kísértetet teljesen elszalasztottam a hülye ájultság miatt...
Halloween 2.
Mieløtt belekezdenél ennek a bekezdésének az olvasásába, arra szeretnélek megkérni kedves olvasóm, hogy gondolkodj el egy picit...Miért adtam volna a "Halloween 2." címet a bejegyzésnek, ha eløtte nincs elsø???...úgyvan, gratulálok, rájöttél a turpisságra, ahoz, hogy ezt a bekezdést teljes élvezettel tudd olvasni, eløbb el kell olvasnod, a valamivel feljebb található "Halloween 1." címü írásomat. Szóval irány fel, a Halloween 1.-re :D
Ime, az itt töltött halloweenem Igaz története, ferdítés és színesceruza nélkül.
Miután pár hete Paul mesélt a Rønde Højskole szellemeirøl, elhatároztam, hogy utána járok a dolognak.
Halloween hetének vasárnapján, azaz okt. 31-én pontban éjfélkor, fényképezøvel és magnetofonnal (valamint a bitonság kedvéért egy régi, fa kereszttel) felszerelkezve letelepedtem a living room egyik díványára, és egy jó tea mellet elkezdtem várakozni. Jegyzøkönyvemben az alábbi sorok olvashatóak:
24:00 - megérkeztem a természetfeletti folyamatok észlelésének helyszínére.
24:05 - para(nem)normális tevékenységnek semmi jele
24:10 - a teám már hideg, de még mindig nem láttam ektoplazmát, és kopogást sem hallok
24:15 - mi ez a furcsa recsegés?
24:15½ - csak a mosógép...fenébe
24:20 - a kísérletet lezárom
megfigyelés: Minden hétköznapi, semmilyen anomáliát nem érzékeltem...valószínüleg az egész kacsa...HÁP-HÁP
Szóval kb. 20 percet várakoztam, és nem történt semmi. Sehol egy félbevágott nøi kísértet, sehol a røndei kopogószellem, még csak nem is volt félelmetes a helyzet.
A "nagy" szellemlesésem után, mentem az ágyikóba, és hétføn...hála a nyavalyás óraátállítának sikerült olyan korán kelnem, hogy órákat vártam a reggelire...
Ime, az itt töltött halloweenem Igaz története, ferdítés és színesceruza nélkül.
Miután pár hete Paul mesélt a Rønde Højskole szellemeirøl, elhatároztam, hogy utána járok a dolognak.
Halloween hetének vasárnapján, azaz okt. 31-én pontban éjfélkor, fényképezøvel és magnetofonnal (valamint a bitonság kedvéért egy régi, fa kereszttel) felszerelkezve letelepedtem a living room egyik díványára, és egy jó tea mellet elkezdtem várakozni. Jegyzøkönyvemben az alábbi sorok olvashatóak:
24:00 - megérkeztem a természetfeletti folyamatok észlelésének helyszínére.
24:05 - para(nem)normális tevékenységnek semmi jele
24:10 - a teám már hideg, de még mindig nem láttam ektoplazmát, és kopogást sem hallok
24:15 - mi ez a furcsa recsegés?
24:15½ - csak a mosógép...fenébe
24:20 - a kísérletet lezárom
megfigyelés: Minden hétköznapi, semmilyen anomáliát nem érzékeltem...valószínüleg az egész kacsa...HÁP-HÁP
Szóval kb. 20 percet várakoztam, és nem történt semmi. Sehol egy félbevágott nøi kísértet, sehol a røndei kopogószellem, még csak nem is volt félelmetes a helyzet.
A "nagy" szellemlesésem után, mentem az ágyikóba, és hétføn...hála a nyavalyás óraátállítának sikerült olyan korán kelnem, hogy órákat vártam a reggelire...
2010. október 31., vasárnap
Au revoir Yama
Yama története:
Amikor az afgán háború megkezdődött, és sok város lakhatatlanná vált, egy szegény család megvált fiától. Nem, nem halt meg, csak a jobb élet reményében belátták, hogy jobb neki, ha elengedik, hogy keressen egy biztonságos helyet, ahol élhet és ahol jobbak az életkörülmények. Ezt a fiút Yama Mirzaie-nek hívták.
Egy szakadt cipőben, rongyos ruhákban, éjjel és nappal a hegyeket róva, gyalog, stoppal, vonaton Yama végül elérte Dániát. Félholtként került a koppenhágai afgán menekülttáborba, ahol nagyjából fél évet töltött. Majd egy árvaházba került, ahonnan jószerencséje egy amerikai írópár családjába sodorta.
Évekig élt velük, menekültként pénzét az államtól kapta, hogy fedezze tanulmányait. Ebből következően azt kell csinálnia, amit az állam mond.
22 évesen került a Roende Hoej- og Efterskoleba, ahol barátokra lelt. Igazi barátokra, akiket barátként kezelhet és nem testvérként, ahogy a többi afgán menekültet vagy a féltestvéreit.
De akkor jött a szomorú hír. Nem tanulhat többet hoejskoleban. Normál gimnáziumban kell tanulnia, normál tágyakat, közel a koppenhágai lakóhelyéhez.
Így történt, hogy péntek reggel eljött érte amerikai-dán féltestvére, és a keresztapás, taxisofőrös, afgános holmijaival együtt kilépett az életünkből.
Különösen rosszul érintet ez egy pár embert. Engem is, mivel az eddig eltelt 2 hónap alatt az idő kétharmadát együtt töltöttük, a maradék egyhamadban pedig aludtunk. Szóval egészen összekovácsolódott csapatunk volt, mikor ez felbomlott.
A kapcsolat viszont nem szakadt meg hála a modern technológiának. Szóval még 3 hét és nem csak megérkezik várvavárt vendégem, hanem meg is látogatom Yamat Koppenhágában.
Yama búcsúztatása családias volt. Adela, Ardo & Stela, Jesper, Lars és jómagam nevettünk az együtt töltött időn, kártyáztunk, a többiek Rakit ittak, én meg előkarácsonyi ajándékként Yamanak adtam a keresztapás pólómat, hiszen nem ismerek nála nagyobb keresztapa fant. Fejből tudja a filmek szövegét és kb. minden héten megnézi valamelyik részét a sorozatnak.
Cserébe rámhagyományozta az indiai teakollekcióját, ami egy nagyon szuper, kettő nagyon drága, három figyelmes ajándék :D
 |
| Régesrégi könyvtár |
Miután elment következett a nap valós programja, ami miatt elmaradt a dánóra. Elmentünk az....annyira nem is közeli kastélyhoz...eheh...ami éppen múzeumként üzemel, és régen Dánia leggazdagabb arisztokrata családja lakott benne. Hatalmas belső udva, gyönyörű viktória korabeli berendezés, saját kápolna (ami mellett egy titkos ajtón át az alkímista laborba lehetett bejutni) és egy olyan hihetetlen, lélegzetelállítóan szép park, ahol mindenkinek az jut eszébe, hogy "nekem bizony ilyen helyen lesz az esküvőm" :D
Sajnos nagyon gyorsan végeztünk. Mindössze 3 órát töltöttünk a kastély területén és a hozzá tartozó majorságnál, pedig egy napot is szívesen eltöltöttem volna ott. Paul mindenről tudott valamit mesélni, olyan mint egy élő lexikon...tisztára olyan érzésem volt, hogy Gelniczky tanár úr van velünk. Nagyon élveztem az egészet. A régi épületet, a festmények furcsa "követőrendszerét", a régi biliárdasztalt, az ősrégi poros zongorákat és a megfakult pompa és fényűzés minden apró részletét.
 |
| A család büszkesége |
 |
| Egy tiki-taki |
Később Paul is csatlakozott az egetverő kopácsoláshoz (egy falbontó kalpáccsal XD), de együtt sem érték el a hatást, amit el kellett volna :D
 |
| Üssed David !!! |
Figyelem! Képregény következik, címe: Jesszusom, már a hülyék is osztódnak !!?
 |
| Napóleon junior :D |
 |
| Világfa |
 |
| Kalø |
 |
| Itt már fáj a térdem :S |
Vasárnap van és egyben az ide szándékozó jönni diákok nyíltnapja. Ennek vannak jó hatásai és kifejezetten rosszak is. A jó hatás, hogy a konyha különösen kitesz magáért, és hihetetlenül fantasztikus a kaja. A rossz rész, hogy fokozottan figyelni kell a tolvajlásra és szép tisztaságot kell tartani.
további képek:
2010. október 27., szerda
Prédikáció...hogyan NE próbáljunk megtéríteni embereket
A berlini túrából hazatérve több újdonság is fogadott minket.
Egy: Hosszúhétvége következett, amit én személy szerint a pokolba kívántam.
Kettø: Új ágyakat kaptunk, azaz a régi, nem annyira kényelmes, keskeny ágyakat felváltották a vastag, pihepuha ágyikók a társaság nem kis örömére.
Három: Mivel egy hétig nem voltak használva az iskolai csövek, ezért 2 napig azt hittük, hogy nincs meleg víz. Aztán Johnny mondta, hogy ha kb. fél órát engeded a vizet, akkor eløbb- utóbb (inkább utóbb) elérkezik a meleg víz.
Három: A fenti pontból követkeøen (csønemhasználat) a fütés is kipurcant. A megérkezésünk utáni este, a szobámban olyan hideg volt, hogy láttam a leheletem, és életemben eløször, önszántamból zokniban aludtam...meg két réteg melegítøben :P.
Három: Szerencsére a szobákban a fütést elég hamar rendbehozták, így csak 1½ napig kellett fagyoskodni. Utána sikeresen szaunává alakítottam a szobámat, a radiátor høállító bigyulájának a buzerálásával. XD
Két napig tartott, mire beállt a normál hømérséklet.
Mivel a szobákban nem volt, így a tantermekben sem volt fütés, ergo a gépteremben sem. Csak hogy, az itteni fütést nem javították meg a hosszúhétvége alatt. Hiába ültem rendesen felöltözve a számítógép eløtt, a csontig hatoló hideg így is elérte a ruhák mélyebb régióit...megfáztam. Nem kicsit, nagyon. Szóval most éppen megy a tea-kúra, meg ha szerencsés vagyok akkor sikerülni fog a szomszédaimtól elkunyizni azt a darabka gyömbért, amit a fridzsiderben találtam. :D
Négy: Megtudtuk, hogy most volt (a mi berlini utazásunk hetében) a dán øszi szünet...Ennek köszönhetøen a sulink teljes személyzete is elhagyta süllyedø hajót, és melegebb vizekre ment nyaralni. Csak a hosszú hétvége után kaptuk vissza a konyhásainkat. A hosszú hétvégén két, kétbalkezes, føzést csak a Jamie Oliverbøl ismerø néni volt a konyhában...3 nap reggeli. Nem viccelek. Reggel reggeli. Délben is reggeli. A vacsora....csak nem reggeli??? ...3 teljes napig...Hétføn kb örömtáncot jártam amikor visszatértek a szakácsaink.
Szerencsére elmúlt a hosszúhétvége, és én ismét teljes lelkesedéssel álltam neki a tanulásnak. Tanultam törit, fizikát, matekot (próbáltam) és végül, csak hogy legyen némi sikerélményem a tanulás terén, tanultam némi bioszt. Megcsináltam egy-két régebbi biosz érettségit.
Természetesen a dán órákra is becsületesen készülök (egyetlenként), szóval nem unatkozom tanulás terén.
A band lesson kissé csalódás, mert már megint egy haláli unalmas, 60as évek beli slágert dolgozunk fel, de legközelebb én választok számot, és ha rajtam múlik eljön a Jet és a Muse ideje. :D
Dán társadalomismereten kiveséztük a dán flexecurity systemet, ami valójában egy jólmüködø biztosítási rendszer...és jó drága...:D
És ekkor elérkezett a szerda. A nap elejét (fél9-tøl 11-ig) pihenéssel és zenehallgatással töltöttem, aztán gitárt gyakoroltam, aztán ebéd után megírtam Stela és Ardo dán háziját XD Eredetileg nem akartam megírni, csak segíteni, de aztán kiderült, hogy egyikük sem tanulta meg a múltidejü igéket, szóval egyszerübb volt leírnom nekem a mondatokat, és csak mondani nekik azt, hogy mit is írok.
A dán óra nagyon jó volt. Aztán délutánra volt 3 vendégünk. Én nem tudtam, hogy miféle vendégek, de aztán kiderült. Egy albán, egy szerb és egy dán fickó (nahjó a szerb az egy nø volt...akit elsø ránézésre pasinak hittem XD). A beszéd eleje nagyon érdekes volt. Az albán-szerb konfliktusról beszéltek, meg Koszovóról, meg hogy mégis hogyan képesek együtt müködni. És ennél a pontnál derült ki, hogy mi is a foglalkozásuk, és miért vannak a suliban. Az albán, a szerb és a dán bibliaszervezethez tartoztak, és a beszédjük további része abból ált összefoglalva hogy: "HIGYJ ISTENBEN!!!!!!, mert ez nekem is segített megváltoztatni az életemet." Egy órás szájtépés után volt egy kis szünet, amikor is úgy határoztam, hogy nekem ennyi elég is volt, és a hátsó ajtón elslisszoltam.
Egy: Hosszúhétvége következett, amit én személy szerint a pokolba kívántam.
Kettø: Új ágyakat kaptunk, azaz a régi, nem annyira kényelmes, keskeny ágyakat felváltották a vastag, pihepuha ágyikók a társaság nem kis örömére.
Három: Mivel egy hétig nem voltak használva az iskolai csövek, ezért 2 napig azt hittük, hogy nincs meleg víz. Aztán Johnny mondta, hogy ha kb. fél órát engeded a vizet, akkor eløbb- utóbb (inkább utóbb) elérkezik a meleg víz.
Három: A fenti pontból követkeøen (csønemhasználat) a fütés is kipurcant. A megérkezésünk utáni este, a szobámban olyan hideg volt, hogy láttam a leheletem, és életemben eløször, önszántamból zokniban aludtam...meg két réteg melegítøben :P.
Három: Szerencsére a szobákban a fütést elég hamar rendbehozták, így csak 1½ napig kellett fagyoskodni. Utána sikeresen szaunává alakítottam a szobámat, a radiátor høállító bigyulájának a buzerálásával. XD
Két napig tartott, mire beállt a normál hømérséklet.
Mivel a szobákban nem volt, így a tantermekben sem volt fütés, ergo a gépteremben sem. Csak hogy, az itteni fütést nem javították meg a hosszúhétvége alatt. Hiába ültem rendesen felöltözve a számítógép eløtt, a csontig hatoló hideg így is elérte a ruhák mélyebb régióit...megfáztam. Nem kicsit, nagyon. Szóval most éppen megy a tea-kúra, meg ha szerencsés vagyok akkor sikerülni fog a szomszédaimtól elkunyizni azt a darabka gyömbért, amit a fridzsiderben találtam. :D
Négy: Megtudtuk, hogy most volt (a mi berlini utazásunk hetében) a dán øszi szünet...Ennek köszönhetøen a sulink teljes személyzete is elhagyta süllyedø hajót, és melegebb vizekre ment nyaralni. Csak a hosszú hétvége után kaptuk vissza a konyhásainkat. A hosszú hétvégén két, kétbalkezes, føzést csak a Jamie Oliverbøl ismerø néni volt a konyhában...3 nap reggeli. Nem viccelek. Reggel reggeli. Délben is reggeli. A vacsora....csak nem reggeli??? ...3 teljes napig...Hétføn kb örömtáncot jártam amikor visszatértek a szakácsaink.
Szerencsére elmúlt a hosszúhétvége, és én ismét teljes lelkesedéssel álltam neki a tanulásnak. Tanultam törit, fizikát, matekot (próbáltam) és végül, csak hogy legyen némi sikerélményem a tanulás terén, tanultam némi bioszt. Megcsináltam egy-két régebbi biosz érettségit.
Természetesen a dán órákra is becsületesen készülök (egyetlenként), szóval nem unatkozom tanulás terén.
A band lesson kissé csalódás, mert már megint egy haláli unalmas, 60as évek beli slágert dolgozunk fel, de legközelebb én választok számot, és ha rajtam múlik eljön a Jet és a Muse ideje. :D
Dán társadalomismereten kiveséztük a dán flexecurity systemet, ami valójában egy jólmüködø biztosítási rendszer...és jó drága...:D
És ekkor elérkezett a szerda. A nap elejét (fél9-tøl 11-ig) pihenéssel és zenehallgatással töltöttem, aztán gitárt gyakoroltam, aztán ebéd után megírtam Stela és Ardo dán háziját XD Eredetileg nem akartam megírni, csak segíteni, de aztán kiderült, hogy egyikük sem tanulta meg a múltidejü igéket, szóval egyszerübb volt leírnom nekem a mondatokat, és csak mondani nekik azt, hogy mit is írok.
A dán óra nagyon jó volt. Aztán délutánra volt 3 vendégünk. Én nem tudtam, hogy miféle vendégek, de aztán kiderült. Egy albán, egy szerb és egy dán fickó (nahjó a szerb az egy nø volt...akit elsø ránézésre pasinak hittem XD). A beszéd eleje nagyon érdekes volt. Az albán-szerb konfliktusról beszéltek, meg Koszovóról, meg hogy mégis hogyan képesek együtt müködni. És ennél a pontnál derült ki, hogy mi is a foglalkozásuk, és miért vannak a suliban. Az albán, a szerb és a dán bibliaszervezethez tartoztak, és a beszédjük további része abból ált összefoglalva hogy: "HIGYJ ISTENBEN!!!!!!, mert ez nekem is segített megváltoztatni az életemet." Egy órás szájtépés után volt egy kis szünet, amikor is úgy határoztam, hogy nekem ennyi elég is volt, és a hátsó ajtón elslisszoltam.
2010. október 23., szombat
Berlin- Oda és Vissza, egy magyar meséje Unicsovics Márkó tollából...
Első fejezet: A berliniekről
Mivel is kezdhetném beszámolómat, egy ilyen hosszú és pogramdús hét után, mint a legkevésbé érdekfeszítő részletekkel :D A berliniek egészen olyanok mint az összes többi ember. Van fejük (rajta két szemmel, egy orral, fülek) szóval minden tuti. A legtöbben nyugalmas kis életet folytatnak Berlin valamelyik részén. Előnyben részesítik a reggel csendes óráit, biciklivel járnak, és ha elképzelek egy üzletembert, akkor a legjobb akarattal sem tudok mást elképzelni, mint egy berlinit.
Az öltözködési szokások sokszínűségén, és a reggeli nyugalom mellett, igen erős érdeklődést mutatnak a jó kávék és éttermek iránt. A belvárosban ezt úgy lehet megfigyelni, hogy minden második üzlet, nem is üzlet, hanem valamilyen étterem, és minden 2. étterem valójában kávézó.
A berliniek nem túl gyorsak. Fejben sem. Nem nevezhetjük őket butának, de nem tartoznak az emberi faj legpörgősebb agyú emberei közé. Reggel...
De akkor mi van napközben és este?
Az átlag berlini olyan mint egy szivacs. A nap folyamán szívja magába az energiát, kávé, cukor és más szerves hulladék formájában, és estére hiperaktívvá válik. Ez azt jelenti, hogy a berliniek élete kb. délután 5-kor kezdődik, és hajnali 1-ig tart. Ezalatt az idő alatt további éttermeket látogatnak, beszélgetnek, vásárolgatnak, színházba járnak, vagy meglátogatják a méltán világhírű erotikus szolgáltatásaik egyikét (És ez alatt nem csak örömlányokat értek. Berlin dúskál a különböző erotikus múzeumokban, boltokban, pip-show és nightclub-ok tömkelegében.)
Másnap az egész kezdődik elölről...
Második fejezet: Study Trip to Berlin
Mikor Márkó megnyerte az ösztöndíjat a Roende Hoejskolebe, már tudta, hogy lesz egy kirándulás valahova a világba. Erről az aktuális tanári tanács dönt. Az interneten írtak szerint ez a túra mehet Európa bármelyik pontjára, Afrikába vagy akár Ázsiába is. Nos, Márkó kellően szerencsétlennek gondolta magát, amiért az idei tanács Berlin mellett döntött. Nincs se túl messze, kultúrája nem sokban különbözik a többi európai nagyvárostól. Sajnálta, hogy nem mehet legalább valami melegebb helyre, mondjuk Olaszországba. Velencében még úgy sem volt soha. Hősünk végül belenyugodott, hogy idén, az Úrnak 2010. évében, Berlinbe megy. És minden kétsége és aggodalma elszállt, mikor megkapta a programlistát. Ha azt gondolta, hogy unalmas lesz Berlin, akkor bizony hatalmasat tévedett. A napjai tele voltak programokkal. A lista szerint, nem hogy unatkozni, de leülni sem volt ideje. A lista végére érve szája a füleiig szaladt, és már el is merült terveiben.
Adelával, a szlovák fegyverhordozójával, hosszú órákat töltött térképek és utikönyvek fölé görnyedve, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki az 1 hétből, amit É-Németország egyik legnagyobb és legpezsgőbb városában fognak tölteni. Próbáltak úgy szervezni, hogy kitöltsék a múzeumlátogatások és egyéb programok közti időt.
Múltak a hetek, és végül az indulás előtti napon, már minden "készenállt" egy heti tömény Berlinhez.
Harmadik fejezet: Az indulás
Az indulás napja rendkívül hosszú volt, és vontatottan telt. Az órák elmaradtak, aminek Márkó kivételesen örült, mert arra hivatkozva, hogy csak este 11-kor indul a busz, természetesen nem pakolt be előző nap a táskájába.
Csütörtökön, az első digitális kakasszóra már talpon termett, magára rángatta a ruháit, felcsatolta kardját, és elindult keresztül a hajnali órákban még cseppett sem hivogató iskolaépületen keresztül, a helyi fogadó irányába. Sehol senki, állapította meg, mikor benyitott az étkezde, nehéz, fémajtaján. Elaludtak volna?- tette fel magában a kérdést. Vagy még túl korán lenne? Fogta magát, és visszabandukolt a szobájába, és újra elaludt.
Dörrenés hallatszott. Csapok nyitogatása, a víz eltéveszthetetlen hangja ahogy megtelik a WC tartály. Erre ébredt fel Márkó, aznap már másodszor, valamikor a délelőtti órákban. A nap már magasan járt, kellemes szellő lengedezett, de az ég alján már sötét, haragosan kavargó felhők gyülekeztek. Vihar közeledett Németország felől. Nem sok jót ígért.
Már elérkezett az utolsó óra ideje. Dán. Márkó társaival, Adelával a jó fegyverhordozóval, Ardóval és Stelaval az albán kalmárokkal, Jarettel a varázslóval, Gretaval és Lászlóval elindult a mester, Myzi házához. Itt hősünk eltölött egy órát, albán süteményt evet és citromos teát ivott, majd szobájába ismét visszatérve, végre nekilátott a berlini felszerelés előkészítésének.
Elmúlt a nap. Már táskába volt rakodva az összes ruha, cipő, pénz, útlevél és minden, ami segíthette hősünket a berlini zord körülmények között.
Teltek-múltak az órák. Már besötétedett. Csend honolt az iskolában. Kísérteties némaság, a készülődés lázas hangtalansága. Az egész iskola egyetlen pisszenés nélkül pakolt. Mindenki gondolkodott, hogy vajon mire lesz szüksége. Az iskola nagyrabecsült vezetője utasításba adta, hogy mindenki pakoljon el a szobákban az ágyról. Azt már nem mondta meg, hogy mind ez miért.
Márkó szobájában tökéletes rend uralkodott. A máskor művészi kavalkáddal teli szobában minden a helyére került. Unalmas, hideg tisztaság váltotta fel a rendetlenséget. Jobb dolga nem lévén, Márkó rajzolt. Mindent elpakolt már. Csak egy-két korábbi, befejezetlen rajz lustálkodott az asztalon. Graffitot és radírt ragadott, és kiengette a fantáziát a lapokra. Hosszú órákig dolgozott az árnyékok és vonalak világában, mikor elérkezett az indulás ideje.
Táskákkal súlyosan megrakodva, Márkó kifulladva ékezett az indulás helyszínére. A zeneház meletti parkoló üres volt. Sehol egy lélek, a busz sem érkezett még meg. Az unalom elűzése végett, Márkó a zeneházba ment, és a zongorához ülve várakozott. Már vagy 10 perce gyakorolt, mikor egy vörösképű, magas, kövérkés alak lépett be az ajtón.
- A csoporttal vagy? -kérdezte
- Mármint azokkal, akik Berlinbe utaznak? Igen, velük vagyok.
- Kinyitom neked a buszt. Pakold be a cuccaidat, addig én elmegyek a tanárokért.
- Rendben van. Kösz.
A sofőrt követve Márkó elérte a buszt. Hatalmas volt. Egy 35 fős társaság kétszer is kényelmesen elfért volna benne. Bepakolta a cuccait, és az oldalsó bejáratot választva, felmászott a busz sötét, meleg utasterébe. Kiválasztott egy duplaülést, és lepakolta kabátját, párnáját és takaróját.
Nagyjából fél óra múlva minden készen állt. Minden utitárs és kísérő a buszon volt, a felszerelést is bepakolták. A busz hangosan nyikorogva kigördült a parkolóból. Alighogy elindultak, az eső kövér cseppjei kezdték ritmikus dalukat a szélvédőn. Hősünket egy-kettőre elnyomta a buzgóság, és mindössze halvány foltokban emlékezett az utazás körülményeire. A szünetre, melyet félúton tartottak, a megevett szendvicsre, a véget nem érő zuhogó esőre.
Reggel fél hétkor érték el Berlint. Köd ült a tájon, az utcákon csak a koránkelők, és a hajnali órák első munkába igyekvői voltak. A szálláshelyet elérve gyorsan kipakolták a buszt, és fájdalmasan realizálták, hogy bizony éhes hasukat még egy darabig nem fogják megtölteni. Kilenc óra körül végre megreggeliztek. Sajt, csokoládé, alma- és narancslé, kenyér és joghurt volt a menü. Belapátolták a szegényesnek kicsit sem nevezhető reggelit, és elindultak az első nap programjára.
Negyedik fejezet: Hóban-szélben tekerünk
A hotelben még nem tudtak bejutni a szobáikba, így hősünk és utazócsoportja az utazás fáradalmaitól meggyötörve nézett az egésznapos biciklitúra elé.
A szitáló esőben való fél órás gyaloglás után, és a nedves ruhák jellegzetes szagával kísérve végre elérkeztek egy régi vasútállomás épületéhez. Évek óta nem használják már, helységeiben a különböző boltok kaptak helyet. A csapat egy BoB felíratú boltív felé kanyarodott, ahol Björn, a bicklis túrabolt vezetője elmesélte, hogy mit is fognak aznap csinálni, és hogy mire számítsanak. A kilátások nem ígérkeztek nagyon kecsegtetőnek. Az időjárás előrejelzők szerint, a hét folyamán végig eső volt várható, és ez a brigád morálját egyetlen másodperc leforgása alatt a porig rombolta. Az némiképpen segített a helyzeten, hogy kaptak nagy, biciklire szerelhető esőkabátot, ami valójában egy 2 személyes sátorra hasonlított, de ezzel mit sem törődtek. Csak ne kelljen esőben biciklizni egész álló nap.
A kerékpár kiválasztása után a csapatot két részre osztották. Voltak, akik Björn-el mentek, és voltak, akik egy másik túravezetővel tartottak az út során.
Elhangzottak az instrukciók: "álljatok meg a piros lámpánál, mert jobb dolgokra is lehet Berlinben költeni a pénzt, mint büntetés befizetésre", "Berlinben elég magasak a járdapatkák, szóval tessék leszálni a bicikliről, és szépen, lassan leengedni", "próbáljatok nem beragadni két sínpár közé, mert a villamos kíméletlen", "és a legfontosabb!!! a csapat együtt mozog!!!"....
Ezek után nem volt meglepő, hogy a csapat, az első piros lámpánál kettészakadt, mivel a berlini lámpák gyorsak, mint a villám, úgy váltanak át zöldről, pirosra. A lámpák másik furcsasága, hogy az otthon olyan jól megszokott piros-zöld emberke helyett, itt piros-zöld, kalapos cowboy az irányzék.
Nem volt gyors a tempó. Sőt kifejezetten lassú iramot diktált vezetőjük, mégis, egyre-másra le-leszakadó emberek kiáltását hozta felé a szél.
Utcák, A berlini fal, hidak, múzeumok, grandiózus épületek képét hagyták maguk mögött, melyek közben Björn végig beszélt. Állandóan, megállás nélkül öntötte magából az információkat. Ebédre, amit egy jellegzetes, berlini, olasz étteremben fogyasztottak el, Márkó úgy érezte, hogy a Berlinről szerzett tudásmennyisége, elérte a napi limitet. Ekkor még nem tudta, hogy a délutáni program, a híres Checkpoint Charlie zsidó múzeumához vezet majd.
Ebéd közben Björn csapata híreket kapott a másik csapatról. Biciklis balesetet szenvedtek. Mint később kiderült, az ún. "baleset" egy hétköznapi kerékdefekt fogalmát merítette ki.
A zsidó múzeum érdekesnek ígérkezett. Nem egy hétköznapi múzeumról volt szó, hanem egy zsidó család múzeumáról, akik a saját szemszögükből mutatták be a berlini fal lebontása előtti-és utáni helyzetet Berlinben. Voltak különböző csempészési kellékek és szökési felszerelések, a pontos szökési terv feltüntetésével együtt. Mind ez azt eredményezte, hogy a kedves olvasó tökéletesen beleképzelhette magát az aktuális szökevény bőrébe. Remek lett volna a kiállítás, ha nem lett volna ott, nagyjából a berlinbe látogató túristák fele.
A múzeum után két lehetőség tárult a hazaigyekvők elé. Vagy hazamennek egyenesen a szállodába, vagy egy hosszab úton, Björn-el mennek, aki megpróbál egy kis ízelítőt nyújtani, az éjszakai Berlinből.
Márkó természetesen az utóbbit választotta. Miért ne, hiszen Berlinben éppen most tartották, a művészetek hónapját. Ez azt jelentett, hogy a híres épületeket, csodálatos, kék,zöld,piros,lila színáradat borította be, amit hatalmas hiba lett volna kihagyni.
Hazaérve a szállodába,végre bejutottak a szobáikba. Márkó Yamaval, Adelával, Annevel osztotta meg szobáját. Szállodai szobához képest rendkívül kicsi volt. Mindössze két emeletes ágy és egy pici aszalka volt benne. A fürdőszoba viszont minden várakozást fellülmúlt. Maga a fürőhelyiség akkora volt, mint a szoba, és ízlésesen de mégis szolídan volt berendezve. Ha valaki úgy döntene, hogy nem bírja a többieket, egyszerűen beköltözhetett volna, a zuhanyzó és a mosdókagyló közé. Erre azonban persze nem került sor.
Gyors átöltözés után, hősünkeben felmerült a vacsora kérdése. Hiszen a korai ebéd óta semmit nem evett. A fürdőszobából kilépve, Adela és Yama rohanta meg a kérdéssel: "Készen állsz a vacsorára?". Persze hogy készen állt.
Elindultak lefelé ötödik emeleti szobájukból, és éppen csak beléptek a liftbe, amikor Jaret, Annika, Ardo és Stela léptek be a kis liftfülkébe. Ha már így összeállt a csapat, miért ne mentek volna együtt? Némi utcákon való bolyongás után, megtaláltak egy kellemesnek ígérkező helyet: White Trash Fast Food, hírdette a kínai sárkányszobrok feletti tábla. Belépve Jet ütötte meg a csapat fülét, szemeik elé pedig a különböző kultúráslis elemek kavalkádja tárult. A mexikói koponyáktól kezdve, az okinavai gömbhalig mindent lehetett ott látni. Csodálatos hangulatú hely. Nem telt bele 1 perc sem, Márkó eldöntötte, hogy ha még egyszer Berlinben járna, meglátogatja a helyet.
Fejenként 7 euró állt rendelkezésükre vacsorát rendelni, ami bőven elégnek bizonyult. Az adagok hatalmasak voltak, így mikor végre ágyba kerültek, teli hassal, egy csodálatos hely emlékével hajthatták álomra a fejüket.
Ötödik fejezet: Ne nézz le!
A következő nap első felében a potsdami kastélyt és környékét látogatta meg a tásaság, immáron Frankkal, a következő túravezetővel kibővülve.
A reggeli órákban buszra szálltak, és mikor elérték a katély kertjének bejáratát, leszálltak és gyalog folytatták túrájukat.
A kert lenyűgöző volt. Valójában egy gigantikus park volt, melyben különböző emlékművek, szobrok, régi, borostyánnal benőtt templomok álltak. Kissé kísértetiesek voltak a ködbe burkolózó épületek és a fák lombjai között átszűrődő gyenge nap fényében úszó, labirintusként kialakított bokrok.
A kastély meglátogatása után következett maga a város: Potsdam. A településben semmi nem utalt volna arra, hogy nem a középkorban jártak, ha nem lettek volna az emberek és az autók.
Az ebédidő elérkeztével a társaság kapott némi szabadidőt, hogy körbenézzen és hogy vásároljon. Márkó Fankkal, Ardóval, Stelával és Adelával tartott, de az ebédként szolgáló kebab elfogasztása után, ez a csapat is felbomlott, és Márkó csak Ardóval és Stelával folytatta útját.
A szökőkutak és templomok sűrű váltakozása után a busz modernnek tűnt. Fél órás kanyargás után a szűk utakon, a csapat elérte a Potsdam erdei egyikében helyet kapó Adventure Parkot.
Hogy mi is az adventure park, azt könnyű leírni. Kötelek és fa elemek, ügyességi pályává kialakított kombinációja, mely az adrenalinszint növelését, és a problémamegoldókézség növekedését szolgáltatott előidézni. Valójában azonban 9 különböző nehézségű pályát jelentett, ahol a lelkes vállalkozók kipróbálhatták rátermettségüket. A gyakorlatilag semennyi logikát nem mutató elrendezésben, a 9-es volt a 0-ás pálya, azaz a legkönyebb, és a 7. a profi mászóknak való legnehezebb. A 8-as pálya üzemen kívül volt.
A 9-1-2 pálya a földön volt, míg a 7. már 15-20 méter magasan, a fák tetején volt felállítva.
Nagyjából fél órás készülödés után, és a biztosítási technika megtanulását követően, Márkó nekivágott a 3. szintű pályának. Hogy miért is kezdett rögtön a hármassal? Semmi kedve nem volt a 6-7 éves kisgyerekekkel mászni az első három pályán. Amikor azt hitte, hogy a harmadik nehézségű pálya majd nyújt némi kihívást, akkor tévedett. Miután se a 3. se a 4. nem okozott különösebb fejtörést, a hatodikkal próbálkozott. Itt már akadt némi problémája az egyik swing-rope-nál, de azért nem volt túl nehéz. A dolog legmegpróbáltatóbb része, az előtte haladó német alpinista csoport felé mutatott türelem volt. Fantasztikusan lassan haladtak, és mindenhol megvárták egymást.
A hetedik pályánál Márkó vette a bátorságot, és megkérdezte, hogy nem mehetne-e eléjük. Szerencséjére a németek belegyeztek, és nem kis meglepetésükre, a profi mászó pályát Márkó mindössze 20 perc alatt teljesítette, a kiírt 45-50 perc mászási idő helyett. Ez aztán az igazi kalandor szellem :D
A vacsora elköltése okozott némi problémát. A csapat korgó gyomorral, és zúgó fejjel tért be egy kiválónak tűnő kínai étterembe. Már feltűnhetett volna a probléma, mikor meglátták és meghalották a pincért. DE nem. Gondolták, mit számít az, ha egy étterem összes alkalmazottja homoszexuális, az étel attól még jó lehet. Tévedtek. A megrendelt csirkés-sülttészta helyett, egyszerű tojásos spagettit kaptak, amit hősünk persze nem evett meg.
Ismét egy kiváló példa, hogy ne ítéljük meg a könyvet a borítója alapján...
Este, a mászástól kifáradva, éhesen, hulla fáradtan dőlt le az ágyára hősünk.
Hatodik fejezet: Zsidó Múzeum
Reggel, Márkó és fegyverhordozója már kora hajnalban, fél hatkor talpon volt. A reggeli elfogyasztása után, de még a busz indulása előtt szerettek volna tenni egy nagy sétát a városban és fényképezni.
A reggeli órák hidegében hamar felélénkült az agyuk, és percek alatt elmúlt az ágy hiánya és az álmosság. Rengeteg fényképet készítettek, szobrokról, éttermekről, emberekről.
8 órakor a busz kigördült a parkolóból, és ismételten Frank vezetésével, most Berlin még nem látott részeit tekintette meg a társaság. Majd délután, a programlistához hűen, a zsidó múzeum felé vették az irányt.
Márkónak, a 3 órás intervallum ellenére sem sikerült kiderítenie, hogy mitől volt a múzeum, zsidó múzeum. Jobban hasonlított egy moder múzeumra, mely nagyjából minden témakört felölelt. Nem volt különösebben jó múzeum. Hétköznapi tárgyak voltak kiállítva, rájuk fogva, hogy értékes darabok. Amikor végre ismét a szadban voltak, Myzi vezetésével elmentek egy tradícionális albán étterembe.
Az étterem gyönyörű volt. Az étel is kiváló, de a mennyiség hagyott némi kívánni valót maga után. Nagyjából semennyit nem ért az az egy szelet hús, és a 3 szem apró burgonya, mely a tányéron hevert a rokfortos öntet alatt.
Ezen az estén Hősünk nem tért rögtön aludni a programok végeztével. Barátaival ellátogatott egy helyi vendéglátói egységbe ahol végül hatalmas vita kerekedett a "fontos-e a pénz a boldogsághoz, és az utazáshoz" téma miatt.
Ezen az estén haraggal a szívükben húnyták le szemüket a csapat tagjai.
Hetedik fejezet: DNA, tüsszenteni szigorúan tilos
Ezen a napon a csoport, már a kora reggeli órákban a buszon ült, és az út porán gördült előre a berlini egyetem kutatólaborja felé.
Megérkezve szépen lepakolták a felszereléseiket a széfekbe, majd két csaptra szétosztva beléptek egy-egy laborba.
Márkó csoportjának vezetője Katrine volt, aki éppen PhD munkája részeként volt a DNA laborban, és végzett el velük egy bűnügyi DNS vizsgálatot.
Fantasztikusan izgalmas volt. 1 óra alatt sikerült lerántaniuk a leplet a bűnözőről, aki botor módon a helyszínen hagyta a DNS ujjlenyomatát.
A második kísérletben e coli baktériumokat tenyésztettek agar-agar táptalajon, és aztán velük dolgoztak. Végeredményként sikerült sötétben világító baktérium telepeket kapniuk az Arabinose kezelésnek köszönhetően.
Hihetetlen és érthetetlen módon, Márkó volt az egyetlen, aki élvezte a kísérleteket. A többiek halálra unták magukat, és a 2. kísérletre, a társaság fele egyszerűen köddé vált.
Délután három progamból választhattak. Pergamon múzeum, ahol az ősi Babilon, Hellász és Török birodalom remekeit tekinthették meg. Berlin legöregebb és legnagyobb állatkertje. Picasso múzeum.
Márkó, mint jó túrista, természetesen a Pergamon múzeumba ment, ami elsőre jó választásnak tűnt, viszont mikor rájött, hogy teljesen egyedül van a múzeumban, már nem örült annyira. Az egész csoport, a belépés után elslisszolt a kijárat felé. Ragyogó. Azért hősünk végigment a múzeumon, és 3 órás agyráncosítás után végre találkozott Ardoval és Stelával.
Együtt mentek haza, ahol vacsorázni betértek egy a hotelukhoz közeli apró, olasz étterembe.
Nagy meglepetésükre az árak olcsók voltak, a kaja nagyszerű és bőséges volt. Az alkalmazottak ugyan nem olaszok voltak, sőt még csak nem is tudtak olaszul, viszont friss alapanyagokat használtak, aminek következtében rendkívül jó volt az étel.
Az étterem után mi más következhetett volna, mint a berlini éjszaka és a német parlament :D
Megint hetedik fejezet: Caméleon
A következő nap nagyrésze unalmasan telt. Városlátogatás és tecknikai múzeum látogatás. A technikai múzeum a tipikus kisfiúknak való múzeum. Tele hajókkal, repülőkkel, régi autókkal, szóval minden olyannal, amikről a kisfiúk álmodnak.
Viszont a 20-22 éves társaság figyelmét egyáltalán nem kötötte le. Mindenki az esti Caméleon előadásra gondolt.
Amikor végre elérkezett az esti indulás ideje, Márkó betárazta magát a Caméleon színház Free Cocktail kuponjaival.
A Caméleon színház, valójában egy cirkusz, ahol egy színdarabot adnak elő az artisták. Hihetetlenül fantasztikus volt. Gyönyörű, lenyűgöző, lélegzetelállító...aztán vége lett.
A műsor alatt hősünk szétosztotta az ingyen koktél jegyeket, és mindenki különböző, borzasztóan erős koktélokat iszogatott a jóvoltából. Ő maga, egy Strawberry Colada-t szürcsölt, de persze az első kortyok után eljött, a " megkóstolhatom a tiéd?" fázis, amikor is mindenki végigkóstolta, mindenki koktélját. Márkó jól döntött a stawberry coladaval, mivel az összes többi koktél, gusztustalanul erős volt. Gyakorlatilag senki nem itta meg a sajátját.
Az előadás után Jaret, a homofóbiásvarázsló kijelentette, hogy ő soha többé nem megy ilyen előadásra. Szerinte minden férfi aki tud táncolni, az egy F'ckin' Homo...
Este az egész társaság beült egy bárba a Rosa-Luxemburg Strasse-n és folytatták a további koktéliszogatást.
Márkó viszont hamar megúnta, hogy félrészeg emberek veszik körül, így két még teljesen józan társa (Lise és Ani) társaságában visszabaktatott a hotelba, és ledőlt, szemhéjai alatt a látott fantasztikumot felidézve.
Nyolcadik fejezet: LostElérkezett az utolsó nap. A reggeli után 4 óra szabadidőt kapott a csoport, mielőtt a busz hazaindult volna. Miután Adela a reggeli órákban eltűnt, Yama és a többiek pedig az előző napi koktélok miatt még másnapos kómában, kísértetként jártak és végül az alvás melett döntöttek, Márkó kivételesen egyedül indult neki a berlini utcáknak. Terve szerint elment volna a közeli főútig, és onnan egyenesen a boltok mentén sétált volna.
Nos ez a terv elég hamar kudarcba fulladt, mivel valahogy nem sikerült eltalálni a kitűzött helyekre. Szóval 2 és fél óra bolyongás után, hősünk úgy döntött, hogy hazatér a hotelba és ott várja meg a busz indulását.
Így is történt. A busz délután kettőkor indult, és hajnali egyre ért Roendébe.
Szobáikba belépve azonban meglepetés érte a hazatérőket. Ez azonban már egy másik történet....
VÉGE
Mivel is kezdhetném beszámolómat, egy ilyen hosszú és pogramdús hét után, mint a legkevésbé érdekfeszítő részletekkel :D A berliniek egészen olyanok mint az összes többi ember. Van fejük (rajta két szemmel, egy orral, fülek) szóval minden tuti. A legtöbben nyugalmas kis életet folytatnak Berlin valamelyik részén. Előnyben részesítik a reggel csendes óráit, biciklivel járnak, és ha elképzelek egy üzletembert, akkor a legjobb akarattal sem tudok mást elképzelni, mint egy berlinit.
Az öltözködési szokások sokszínűségén, és a reggeli nyugalom mellett, igen erős érdeklődést mutatnak a jó kávék és éttermek iránt. A belvárosban ezt úgy lehet megfigyelni, hogy minden második üzlet, nem is üzlet, hanem valamilyen étterem, és minden 2. étterem valójában kávézó.
A berliniek nem túl gyorsak. Fejben sem. Nem nevezhetjük őket butának, de nem tartoznak az emberi faj legpörgősebb agyú emberei közé. Reggel...
De akkor mi van napközben és este?
Az átlag berlini olyan mint egy szivacs. A nap folyamán szívja magába az energiát, kávé, cukor és más szerves hulladék formájában, és estére hiperaktívvá válik. Ez azt jelenti, hogy a berliniek élete kb. délután 5-kor kezdődik, és hajnali 1-ig tart. Ezalatt az idő alatt további éttermeket látogatnak, beszélgetnek, vásárolgatnak, színházba járnak, vagy meglátogatják a méltán világhírű erotikus szolgáltatásaik egyikét (És ez alatt nem csak örömlányokat értek. Berlin dúskál a különböző erotikus múzeumokban, boltokban, pip-show és nightclub-ok tömkelegében.)
Másnap az egész kezdődik elölről...
Második fejezet: Study Trip to Berlin
Mikor Márkó megnyerte az ösztöndíjat a Roende Hoejskolebe, már tudta, hogy lesz egy kirándulás valahova a világba. Erről az aktuális tanári tanács dönt. Az interneten írtak szerint ez a túra mehet Európa bármelyik pontjára, Afrikába vagy akár Ázsiába is. Nos, Márkó kellően szerencsétlennek gondolta magát, amiért az idei tanács Berlin mellett döntött. Nincs se túl messze, kultúrája nem sokban különbözik a többi európai nagyvárostól. Sajnálta, hogy nem mehet legalább valami melegebb helyre, mondjuk Olaszországba. Velencében még úgy sem volt soha. Hősünk végül belenyugodott, hogy idén, az Úrnak 2010. évében, Berlinbe megy. És minden kétsége és aggodalma elszállt, mikor megkapta a programlistát. Ha azt gondolta, hogy unalmas lesz Berlin, akkor bizony hatalmasat tévedett. A napjai tele voltak programokkal. A lista szerint, nem hogy unatkozni, de leülni sem volt ideje. A lista végére érve szája a füleiig szaladt, és már el is merült terveiben.
Adelával, a szlovák fegyverhordozójával, hosszú órákat töltött térképek és utikönyvek fölé görnyedve, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki az 1 hétből, amit É-Németország egyik legnagyobb és legpezsgőbb városában fognak tölteni. Próbáltak úgy szervezni, hogy kitöltsék a múzeumlátogatások és egyéb programok közti időt.
Múltak a hetek, és végül az indulás előtti napon, már minden "készenállt" egy heti tömény Berlinhez.
Harmadik fejezet: Az indulás
Az indulás napja rendkívül hosszú volt, és vontatottan telt. Az órák elmaradtak, aminek Márkó kivételesen örült, mert arra hivatkozva, hogy csak este 11-kor indul a busz, természetesen nem pakolt be előző nap a táskájába.
Csütörtökön, az első digitális kakasszóra már talpon termett, magára rángatta a ruháit, felcsatolta kardját, és elindult keresztül a hajnali órákban még cseppett sem hivogató iskolaépületen keresztül, a helyi fogadó irányába. Sehol senki, állapította meg, mikor benyitott az étkezde, nehéz, fémajtaján. Elaludtak volna?- tette fel magában a kérdést. Vagy még túl korán lenne? Fogta magát, és visszabandukolt a szobájába, és újra elaludt.
Dörrenés hallatszott. Csapok nyitogatása, a víz eltéveszthetetlen hangja ahogy megtelik a WC tartály. Erre ébredt fel Márkó, aznap már másodszor, valamikor a délelőtti órákban. A nap már magasan járt, kellemes szellő lengedezett, de az ég alján már sötét, haragosan kavargó felhők gyülekeztek. Vihar közeledett Németország felől. Nem sok jót ígért.
Már elérkezett az utolsó óra ideje. Dán. Márkó társaival, Adelával a jó fegyverhordozóval, Ardóval és Stelaval az albán kalmárokkal, Jarettel a varázslóval, Gretaval és Lászlóval elindult a mester, Myzi házához. Itt hősünk eltölött egy órát, albán süteményt evet és citromos teát ivott, majd szobájába ismét visszatérve, végre nekilátott a berlini felszerelés előkészítésének.
Elmúlt a nap. Már táskába volt rakodva az összes ruha, cipő, pénz, útlevél és minden, ami segíthette hősünket a berlini zord körülmények között.
Teltek-múltak az órák. Már besötétedett. Csend honolt az iskolában. Kísérteties némaság, a készülődés lázas hangtalansága. Az egész iskola egyetlen pisszenés nélkül pakolt. Mindenki gondolkodott, hogy vajon mire lesz szüksége. Az iskola nagyrabecsült vezetője utasításba adta, hogy mindenki pakoljon el a szobákban az ágyról. Azt már nem mondta meg, hogy mind ez miért.
Márkó szobájában tökéletes rend uralkodott. A máskor művészi kavalkáddal teli szobában minden a helyére került. Unalmas, hideg tisztaság váltotta fel a rendetlenséget. Jobb dolga nem lévén, Márkó rajzolt. Mindent elpakolt már. Csak egy-két korábbi, befejezetlen rajz lustálkodott az asztalon. Graffitot és radírt ragadott, és kiengette a fantáziát a lapokra. Hosszú órákig dolgozott az árnyékok és vonalak világában, mikor elérkezett az indulás ideje.
Táskákkal súlyosan megrakodva, Márkó kifulladva ékezett az indulás helyszínére. A zeneház meletti parkoló üres volt. Sehol egy lélek, a busz sem érkezett még meg. Az unalom elűzése végett, Márkó a zeneházba ment, és a zongorához ülve várakozott. Már vagy 10 perce gyakorolt, mikor egy vörösképű, magas, kövérkés alak lépett be az ajtón.
- A csoporttal vagy? -kérdezte
- Mármint azokkal, akik Berlinbe utaznak? Igen, velük vagyok.
- Kinyitom neked a buszt. Pakold be a cuccaidat, addig én elmegyek a tanárokért.
- Rendben van. Kösz.
A sofőrt követve Márkó elérte a buszt. Hatalmas volt. Egy 35 fős társaság kétszer is kényelmesen elfért volna benne. Bepakolta a cuccait, és az oldalsó bejáratot választva, felmászott a busz sötét, meleg utasterébe. Kiválasztott egy duplaülést, és lepakolta kabátját, párnáját és takaróját.
Nagyjából fél óra múlva minden készen állt. Minden utitárs és kísérő a buszon volt, a felszerelést is bepakolták. A busz hangosan nyikorogva kigördült a parkolóból. Alighogy elindultak, az eső kövér cseppjei kezdték ritmikus dalukat a szélvédőn. Hősünket egy-kettőre elnyomta a buzgóság, és mindössze halvány foltokban emlékezett az utazás körülményeire. A szünetre, melyet félúton tartottak, a megevett szendvicsre, a véget nem érő zuhogó esőre.
Reggel fél hétkor érték el Berlint. Köd ült a tájon, az utcákon csak a koránkelők, és a hajnali órák első munkába igyekvői voltak. A szálláshelyet elérve gyorsan kipakolták a buszt, és fájdalmasan realizálták, hogy bizony éhes hasukat még egy darabig nem fogják megtölteni. Kilenc óra körül végre megreggeliztek. Sajt, csokoládé, alma- és narancslé, kenyér és joghurt volt a menü. Belapátolták a szegényesnek kicsit sem nevezhető reggelit, és elindultak az első nap programjára.
 |
| kilátás az ablakunkból |
 |
| kiesés az ablakunkból |
 |
| Kövééér XD |
 |
| Kolbász |
Negyedik fejezet: Hóban-szélben tekerünk
A hotelben még nem tudtak bejutni a szobáikba, így hősünk és utazócsoportja az utazás fáradalmaitól meggyötörve nézett az egésznapos biciklitúra elé.
A szitáló esőben való fél órás gyaloglás után, és a nedves ruhák jellegzetes szagával kísérve végre elérkeztek egy régi vasútállomás épületéhez. Évek óta nem használják már, helységeiben a különböző boltok kaptak helyet. A csapat egy BoB felíratú boltív felé kanyarodott, ahol Björn, a bicklis túrabolt vezetője elmesélte, hogy mit is fognak aznap csinálni, és hogy mire számítsanak. A kilátások nem ígérkeztek nagyon kecsegtetőnek. Az időjárás előrejelzők szerint, a hét folyamán végig eső volt várható, és ez a brigád morálját egyetlen másodperc leforgása alatt a porig rombolta. Az némiképpen segített a helyzeten, hogy kaptak nagy, biciklire szerelhető esőkabátot, ami valójában egy 2 személyes sátorra hasonlított, de ezzel mit sem törődtek. Csak ne kelljen esőben biciklizni egész álló nap.
A kerékpár kiválasztása után a csapatot két részre osztották. Voltak, akik Björn-el mentek, és voltak, akik egy másik túravezetővel tartottak az út során.
Elhangzottak az instrukciók: "álljatok meg a piros lámpánál, mert jobb dolgokra is lehet Berlinben költeni a pénzt, mint büntetés befizetésre", "Berlinben elég magasak a járdapatkák, szóval tessék leszálni a bicikliről, és szépen, lassan leengedni", "próbáljatok nem beragadni két sínpár közé, mert a villamos kíméletlen", "és a legfontosabb!!! a csapat együtt mozog!!!"....
Ezek után nem volt meglepő, hogy a csapat, az első piros lámpánál kettészakadt, mivel a berlini lámpák gyorsak, mint a villám, úgy váltanak át zöldről, pirosra. A lámpák másik furcsasága, hogy az otthon olyan jól megszokott piros-zöld emberke helyett, itt piros-zöld, kalapos cowboy az irányzék.
Nem volt gyors a tempó. Sőt kifejezetten lassú iramot diktált vezetőjük, mégis, egyre-másra le-leszakadó emberek kiáltását hozta felé a szél.
Utcák, A berlini fal, hidak, múzeumok, grandiózus épületek képét hagyták maguk mögött, melyek közben Björn végig beszélt. Állandóan, megállás nélkül öntötte magából az információkat. Ebédre, amit egy jellegzetes, berlini, olasz étteremben fogyasztottak el, Márkó úgy érezte, hogy a Berlinről szerzett tudásmennyisége, elérte a napi limitet. Ekkor még nem tudta, hogy a délutáni program, a híres Checkpoint Charlie zsidó múzeumához vezet majd.
Ebéd közben Björn csapata híreket kapott a másik csapatról. Biciklis balesetet szenvedtek. Mint később kiderült, az ún. "baleset" egy hétköznapi kerékdefekt fogalmát merítette ki.
A zsidó múzeum érdekesnek ígérkezett. Nem egy hétköznapi múzeumról volt szó, hanem egy zsidó család múzeumáról, akik a saját szemszögükből mutatták be a berlini fal lebontása előtti-és utáni helyzetet Berlinben. Voltak különböző csempészési kellékek és szökési felszerelések, a pontos szökési terv feltüntetésével együtt. Mind ez azt eredményezte, hogy a kedves olvasó tökéletesen beleképzelhette magát az aktuális szökevény bőrébe. Remek lett volna a kiállítás, ha nem lett volna ott, nagyjából a berlinbe látogató túristák fele.
A múzeum után két lehetőség tárult a hazaigyekvők elé. Vagy hazamennek egyenesen a szállodába, vagy egy hosszab úton, Björn-el mennek, aki megpróbál egy kis ízelítőt nyújtani, az éjszakai Berlinből.
Márkó természetesen az utóbbit választotta. Miért ne, hiszen Berlinben éppen most tartották, a művészetek hónapját. Ez azt jelentett, hogy a híres épületeket, csodálatos, kék,zöld,piros,lila színáradat borította be, amit hatalmas hiba lett volna kihagyni.
 |
| Fényfürdø |
 |
| Müvészetek hónapja |
 |
| EGY IZÈ |
Gyors átöltözés után, hősünkeben felmerült a vacsora kérdése. Hiszen a korai ebéd óta semmit nem evett. A fürdőszobából kilépve, Adela és Yama rohanta meg a kérdéssel: "Készen állsz a vacsorára?". Persze hogy készen állt.
Elindultak lefelé ötödik emeleti szobájukból, és éppen csak beléptek a liftbe, amikor Jaret, Annika, Ardo és Stela léptek be a kis liftfülkébe. Ha már így összeállt a csapat, miért ne mentek volna együtt? Némi utcákon való bolyongás után, megtaláltak egy kellemesnek ígérkező helyet: White Trash Fast Food, hírdette a kínai sárkányszobrok feletti tábla. Belépve Jet ütötte meg a csapat fülét, szemeik elé pedig a különböző kultúráslis elemek kavalkádja tárult. A mexikói koponyáktól kezdve, az okinavai gömbhalig mindent lehetett ott látni. Csodálatos hangulatú hely. Nem telt bele 1 perc sem, Márkó eldöntötte, hogy ha még egyszer Berlinben járna, meglátogatja a helyet.
Fejenként 7 euró állt rendelkezésükre vacsorát rendelni, ami bőven elégnek bizonyult. Az adagok hatalmasak voltak, így mikor végre ágyba kerültek, teli hassal, egy csodálatos hely emlékével hajthatták álomra a fejüket.
 |
| Arra megyünk tovább |
 | ||
| Odaértünk |
 |
| Checkpoint Charlie |
 |
| A bátor vállalkozók |
 |
| Itt éppen nagyon fáradtak vagyunk |
 |
| Gyertek srácok...Scofieldnek is sikerült |
Ötödik fejezet: Ne nézz le!
A következő nap első felében a potsdami kastélyt és környékét látogatta meg a tásaság, immáron Frankkal, a következő túravezetővel kibővülve.
A reggeli órákban buszra szálltak, és mikor elérték a katély kertjének bejáratát, leszálltak és gyalog folytatták túrájukat.
A kert lenyűgöző volt. Valójában egy gigantikus park volt, melyben különböző emlékművek, szobrok, régi, borostyánnal benőtt templomok álltak. Kissé kísértetiesek voltak a ködbe burkolózó épületek és a fák lombjai között átszűrődő gyenge nap fényében úszó, labirintusként kialakított bokrok.
A kastély meglátogatása után következett maga a város: Potsdam. A településben semmi nem utalt volna arra, hogy nem a középkorban jártak, ha nem lettek volna az emberek és az autók.
Az ebédidő elérkeztével a társaság kapott némi szabadidőt, hogy körbenézzen és hogy vásároljon. Márkó Fankkal, Ardóval, Stelával és Adelával tartott, de az ebédként szolgáló kebab elfogasztása után, ez a csapat is felbomlott, és Márkó csak Ardóval és Stelával folytatta útját.
A szökőkutak és templomok sűrű váltakozása után a busz modernnek tűnt. Fél órás kanyargás után a szűk utakon, a csapat elérte a Potsdam erdei egyikében helyet kapó Adventure Parkot.
Hogy mi is az adventure park, azt könnyű leírni. Kötelek és fa elemek, ügyességi pályává kialakított kombinációja, mely az adrenalinszint növelését, és a problémamegoldókézség növekedését szolgáltatott előidézni. Valójában azonban 9 különböző nehézségű pályát jelentett, ahol a lelkes vállalkozók kipróbálhatták rátermettségüket. A gyakorlatilag semennyi logikát nem mutató elrendezésben, a 9-es volt a 0-ás pálya, azaz a legkönyebb, és a 7. a profi mászóknak való legnehezebb. A 8-as pálya üzemen kívül volt.
A 9-1-2 pálya a földön volt, míg a 7. már 15-20 méter magasan, a fák tetején volt felállítva.
Nagyjából fél órás készülödés után, és a biztosítási technika megtanulását követően, Márkó nekivágott a 3. szintű pályának. Hogy miért is kezdett rögtön a hármassal? Semmi kedve nem volt a 6-7 éves kisgyerekekkel mászni az első három pályán. Amikor azt hitte, hogy a harmadik nehézségű pálya majd nyújt némi kihívást, akkor tévedett. Miután se a 3. se a 4. nem okozott különösebb fejtörést, a hatodikkal próbálkozott. Itt már akadt némi problémája az egyik swing-rope-nál, de azért nem volt túl nehéz. A dolog legmegpróbáltatóbb része, az előtte haladó német alpinista csoport felé mutatott türelem volt. Fantasztikusan lassan haladtak, és mindenhol megvárták egymást.
A hetedik pályánál Márkó vette a bátorságot, és megkérdezte, hogy nem mehetne-e eléjük. Szerencséjére a németek belegyeztek, és nem kis meglepetésükre, a profi mászó pályát Márkó mindössze 20 perc alatt teljesítette, a kiírt 45-50 perc mászási idő helyett. Ez aztán az igazi kalandor szellem :D
A vacsora elköltése okozott némi problémát. A csapat korgó gyomorral, és zúgó fejjel tért be egy kiválónak tűnő kínai étterembe. Már feltűnhetett volna a probléma, mikor meglátták és meghalották a pincért. DE nem. Gondolták, mit számít az, ha egy étterem összes alkalmazottja homoszexuális, az étel attól még jó lehet. Tévedtek. A megrendelt csirkés-sülttészta helyett, egyszerű tojásos spagettit kaptak, amit hősünk persze nem evett meg.
Ismét egy kiváló példa, hogy ne ítéljük meg a könyvet a borítója alapján...
Este, a mászástól kifáradva, éhesen, hulla fáradtan dőlt le az ágyára hősünk.
 |
| Várunk a farkasordító hidegben |
 |
| Park bejárat |
 |
| Gyársziget |
 |
| Huncut XD |
 |
| He? |
 |
| Egyedi Jézus szobor, lefelé tekint, tenyerei is a földet nézik |
 |
| A "hány éves a norvég király?" fa |
 |
 |
| EZAZ CSúnyák lettünk XD |
 |
| Itt nem tudtam, hogy mi van mögöttem, aztán.... |
 |
| megfordultam XD |
 |
| Ezt az idøcsavart figyelitek? A kicsi én nézi a nagy, fánakdølø ént :P |
Hatodik fejezet: Zsidó Múzeum
Reggel, Márkó és fegyverhordozója már kora hajnalban, fél hatkor talpon volt. A reggeli elfogyasztása után, de még a busz indulása előtt szerettek volna tenni egy nagy sétát a városban és fényképezni.
A reggeli órák hidegében hamar felélénkült az agyuk, és percek alatt elmúlt az ágy hiánya és az álmosság. Rengeteg fényképet készítettek, szobrokról, éttermekről, emberekről.
8 órakor a busz kigördült a parkolóból, és ismételten Frank vezetésével, most Berlin még nem látott részeit tekintette meg a társaság. Majd délután, a programlistához hűen, a zsidó múzeum felé vették az irányt.
Márkónak, a 3 órás intervallum ellenére sem sikerült kiderítenie, hogy mitől volt a múzeum, zsidó múzeum. Jobban hasonlított egy moder múzeumra, mely nagyjából minden témakört felölelt. Nem volt különösebben jó múzeum. Hétköznapi tárgyak voltak kiállítva, rájuk fogva, hogy értékes darabok. Amikor végre ismét a szadban voltak, Myzi vezetésével elmentek egy tradícionális albán étterembe.
Az étterem gyönyörű volt. Az étel is kiváló, de a mennyiség hagyott némi kívánni valót maga után. Nagyjából semennyit nem ért az az egy szelet hús, és a 3 szem apró burgonya, mely a tányéron hevert a rokfortos öntet alatt.
Ezen az estén Hősünk nem tért rögtön aludni a programok végeztével. Barátaival ellátogatott egy helyi vendéglátói egységbe ahol végül hatalmas vita kerekedett a "fontos-e a pénz a boldogsághoz, és az utazáshoz" téma miatt.
Ezen az estén haraggal a szívükben húnyták le szemüket a csapat tagjai.
 |
| Ha ezt olvasod Medve...akkor ezt kizárólag neked fényképeztem :D |
 |
| Eløtte |
 |
| Utåna |
 |
| Ruszki medve |
 |
| Zsidó lettem |
 |
| A zsidómúzeum legrégebbi és legszebb része. (senki ne gondoljon rosszra) |
Hetedik fejezet: DNA, tüsszenteni szigorúan tilos
Ezen a napon a csoport, már a kora reggeli órákban a buszon ült, és az út porán gördült előre a berlini egyetem kutatólaborja felé.
Megérkezve szépen lepakolták a felszereléseiket a széfekbe, majd két csaptra szétosztva beléptek egy-egy laborba.
Márkó csoportjának vezetője Katrine volt, aki éppen PhD munkája részeként volt a DNA laborban, és végzett el velük egy bűnügyi DNS vizsgálatot.
Fantasztikusan izgalmas volt. 1 óra alatt sikerült lerántaniuk a leplet a bűnözőről, aki botor módon a helyszínen hagyta a DNS ujjlenyomatát.
A második kísérletben e coli baktériumokat tenyésztettek agar-agar táptalajon, és aztán velük dolgoztak. Végeredményként sikerült sötétben világító baktérium telepeket kapniuk az Arabinose kezelésnek köszönhetően.
Hihetetlen és érthetetlen módon, Márkó volt az egyetlen, aki élvezte a kísérleteket. A többiek halálra unták magukat, és a 2. kísérletre, a társaság fele egyszerűen köddé vált.
Délután három progamból választhattak. Pergamon múzeum, ahol az ősi Babilon, Hellász és Török birodalom remekeit tekinthették meg. Berlin legöregebb és legnagyobb állatkertje. Picasso múzeum.
Márkó, mint jó túrista, természetesen a Pergamon múzeumba ment, ami elsőre jó választásnak tűnt, viszont mikor rájött, hogy teljesen egyedül van a múzeumban, már nem örült annyira. Az egész csoport, a belépés után elslisszolt a kijárat felé. Ragyogó. Azért hősünk végigment a múzeumon, és 3 órás agyráncosítás után végre találkozott Ardoval és Stelával.
Együtt mentek haza, ahol vacsorázni betértek egy a hotelukhoz közeli apró, olasz étterembe.
Nagy meglepetésükre az árak olcsók voltak, a kaja nagyszerű és bőséges volt. Az alkalmazottak ugyan nem olaszok voltak, sőt még csak nem is tudtak olaszul, viszont friss alapanyagokat használtak, aminek következtében rendkívül jó volt az étel.
Az étterem után mi más következhetett volna, mint a berlini éjszaka és a német parlament :D
 |
| Az itt dolgozó néni megtanulta a nevem :D |
 |
| Frank (Törpapa) |
 |
| Albán maffia |
 |
| Parlamentnél |
 |
| Te engem nézel???? |
Megint hetedik fejezet: Caméleon
A következő nap nagyrésze unalmasan telt. Városlátogatás és tecknikai múzeum látogatás. A technikai múzeum a tipikus kisfiúknak való múzeum. Tele hajókkal, repülőkkel, régi autókkal, szóval minden olyannal, amikről a kisfiúk álmodnak.
Viszont a 20-22 éves társaság figyelmét egyáltalán nem kötötte le. Mindenki az esti Caméleon előadásra gondolt.
Amikor végre elérkezett az esti indulás ideje, Márkó betárazta magát a Caméleon színház Free Cocktail kuponjaival.
A Caméleon színház, valójában egy cirkusz, ahol egy színdarabot adnak elő az artisták. Hihetetlenül fantasztikus volt. Gyönyörű, lenyűgöző, lélegzetelállító...aztán vége lett.
A műsor alatt hősünk szétosztotta az ingyen koktél jegyeket, és mindenki különböző, borzasztóan erős koktélokat iszogatott a jóvoltából. Ő maga, egy Strawberry Colada-t szürcsölt, de persze az első kortyok után eljött, a " megkóstolhatom a tiéd?" fázis, amikor is mindenki végigkóstolta, mindenki koktélját. Márkó jól döntött a stawberry coladaval, mivel az összes többi koktél, gusztustalanul erős volt. Gyakorlatilag senki nem itta meg a sajátját.
Az előadás után Jaret, a homofóbiásvarázsló kijelentette, hogy ő soha többé nem megy ilyen előadásra. Szerinte minden férfi aki tud táncolni, az egy F'ckin' Homo...
Este az egész társaság beült egy bárba a Rosa-Luxemburg Strasse-n és folytatták a további koktéliszogatást.
Márkó viszont hamar megúnta, hogy félrészeg emberek veszik körül, így két még teljesen józan társa (Lise és Ani) társaságában visszabaktatott a hotelba, és ledőlt, szemhéjai alatt a látott fantasztikumot felidézve.
 |
| a sötét folt a kép BAL oldalán....na az vagyok én |
 |
| Ilyenek is vannak |
Nyolcadik fejezet: LostElérkezett az utolsó nap. A reggeli után 4 óra szabadidőt kapott a csoport, mielőtt a busz hazaindult volna. Miután Adela a reggeli órákban eltűnt, Yama és a többiek pedig az előző napi koktélok miatt még másnapos kómában, kísértetként jártak és végül az alvás melett döntöttek, Márkó kivételesen egyedül indult neki a berlini utcáknak. Terve szerint elment volna a közeli főútig, és onnan egyenesen a boltok mentén sétált volna.
Nos ez a terv elég hamar kudarcba fulladt, mivel valahogy nem sikerült eltalálni a kitűzött helyekre. Szóval 2 és fél óra bolyongás után, hősünk úgy döntött, hogy hazatér a hotelba és ott várja meg a busz indulását.
Így is történt. A busz délután kettőkor indult, és hajnali egyre ért Roendébe.
Szobáikba belépve azonban meglepetés érte a hazatérőket. Ez azonban már egy másik történet....
VÉGE
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)