2010. november 7., vasárnap

SUN

Habár az itteni hømérséklet nem éri el a 10 fokot, este -8 fok van és állandóan szakad az esø, azért mégis jó ez a cím ennek a bejegyzésnek.
Most sokan gondolhatjátok ezt: Akkor mi a fenének adta ezt a címet az írásnak?
A válasz: ez nem egy egyszerü szó. A SUN a Student UN, azaz a Diák ENSZ rövidítése.
Még két hete kezdtük el eløkészíteni ezt az eventet international politics órán. A lényege, hogy szimuláljuk az ENSZ müködését piciben. A feladatunk, hogy valamilyen módon elvégezzük a hátterünkhöz illö módon, egy fiktív afrikai falu megmentését-vagy elfoglalását (a törenet szerint éppen polgárháború folyik Nogumoban, mert az aktuálisan hatalmon lévø kormányt az øslakos nomádok uralják, és ez persze nem tetszik a betelepülø, tanult rétegnek). A háttér alatt egy ország lapul. 5 csoportra osztottak minket. Oroszország, USA, Kína, Nigéria és maga az afrikai falu.
Miért is ezek az országok kerültek a nagyítólencse alá? Mert ezek az országok mind különbözøek a maguk módján. Oroszország erøs de korrupciótól kicsit sem mentes. Az USA erøs és egészen fair. Kína gyenge de erøs az államszervezet. Nigéria pedig a tipikus gyenge ország. Nuku fegyver, nuku tisztesség, de van olaj dögivel :P
Ezeknek az országoknak kell valahogy együttes megoldást találni a falu megmentésére, miközben a háttérben a saját ügyeiket is megpróbálják elintézni.
Én pl. ruszki vagyok. Feladatom a segítés élelemmel és fegyverrel, de közben a falu földjén lévø olajra és gyémántbányákra fáj a fogam.

Pénteken kezdødik a szimuláció, szóval még nem publikálom ezt a bejegyzést.

Megvolt a SUN. Amennyire lelkes voltam én és izgatott, annyira nem érdekelte a többieket az egész. Amikor elérkezett a SUN napja, kiderült, hogy csak az én csapatomban lévø Johnny olvasta el rajtam kívül a háttéranyagot és a szabályokat. A szimuláció egész jól indult. Nagyon jól. Tökéletesen sikerült a korrupt, orosz, semmirekellø kormányküldöttet játszanom. Johnnyval kovácsoltunk egy tervet, miszerint szövetkezünk Amerikával, és együtt rávesszük Nigériát, hogy a saját embereit küldje be Nogumoba, a polgárháborús övezetbe, hogy leállítsák a harcot a két politikai pár támogatói között. Így mi nem veszítünk embert, mégis névlegesen Oroszország segített Nogumon, így a hálás afrikaiak, nekünk adják a nemesfémeiket, olajukat, stb,stb,stb...
Nagyon jól ment a játék...egészen a végéig, amikor is Nigériának (aka. Ardo) döntenie kellett, hogy Amerika+Oroszország kombót támogatja, vagy Kínát. Mivel Ardo nem olvasta a szabályokat, ezért ø úgy játszott, hogy ø maga alakította ki a saját szabályait. Valójában az ø elképzelésében Nigéria a világ leggazdagabb országa, tele fegyverekkel és katonákkal. Szóval a végén hasraütésszerüen Kínát választotta, amivel ha csak fiktíven is, de beindította a 3. világháborút....(és mindenki kibukott rá, mert a leghülyébb döntést hozta, amit csak lehetett)

Szóval összefoglalva, maga a játék szerintem nagyszerü volt a maga 5 órájával és a maga tanácskozásaival,vitáival....viszont a vége egy hatalmas sértødés lett...Tanulság: Ne játsz csökönyös albánokkal, akik nem tudják a szabályokat és nem beszélnek elég jól angolul egy ilyen típusú játékhoz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése