2010. december 4., szombat

Higher

Még a Myzinél töltött vacsora alatt felmerült a kérdés, hogy nem akarok-e a kezdő dán óráim melett a haladó csoportba is járni. Nos természetesen igent mondtam, hiszen a kezdő csoport kicsit már uncsi kezdett lenni.
Az egyetlen probléma az volt a haladó csoporttal, hogy a haladó és a kezdő csoport között egy nyelvvizsgányi különbség van. A haladó csoportban mindössze 4en vagyunk. Ebből 2 embernek középfokú nyelvvizsgája van, a harmadik már 4 éve dániában él, és akkor ott vagyok én aki 4 hónapja vagyok itt....
Az első higher óra rendkívül izgalmasnak ígérkezett, és nem csak azért mert megérkezett az igazi havazás, és folyamatosan szakadó hónak köszönhetően 1m hó van az utakon, de azért is, mert fogalmam sem volt, hogy mennyit fogok érteni ezen az órán.
Megérkeztünk Myzi házához, mivel itt vannak a szerdai haladó órák. Mint mindig most is meleg fogadtatás várt minket, de a különbség...minden beszéd kizárólag dánul van. Meglepetésemre elég jól értettem mindent, és amin mégjobban meglepődtem, hogy a számomra vadiúj nyelvtani formákat pont olyan jól tudtam alkalmazni mint a többiek, szóval összességében, ha nem is beszélek olyan jól dánul, azért nem érzem magam annyira lemaradva :)
Az óra végén kaptunk 5 oldalnyi szöveget, amit le kellett ferdítenünk a következő szerdai órára. Nehéznek ígérkezett....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése