Mivel is kezdhetném beszámolómat, egy ilyen hosszú és pogramdús hét után, mint a legkevésbé érdekfeszítő részletekkel :D A berliniek egészen olyanok mint az összes többi ember. Van fejük (rajta két szemmel, egy orral, fülek) szóval minden tuti. A legtöbben nyugalmas kis életet folytatnak Berlin valamelyik részén. Előnyben részesítik a reggel csendes óráit, biciklivel járnak, és ha elképzelek egy üzletembert, akkor a legjobb akarattal sem tudok mást elképzelni, mint egy berlinit.
Az öltözködési szokások sokszínűségén, és a reggeli nyugalom mellett, igen erős érdeklődést mutatnak a jó kávék és éttermek iránt. A belvárosban ezt úgy lehet megfigyelni, hogy minden második üzlet, nem is üzlet, hanem valamilyen étterem, és minden 2. étterem valójában kávézó.
A berliniek nem túl gyorsak. Fejben sem. Nem nevezhetjük őket butának, de nem tartoznak az emberi faj legpörgősebb agyú emberei közé. Reggel...
De akkor mi van napközben és este?
Az átlag berlini olyan mint egy szivacs. A nap folyamán szívja magába az energiát, kávé, cukor és más szerves hulladék formájában, és estére hiperaktívvá válik. Ez azt jelenti, hogy a berliniek élete kb. délután 5-kor kezdődik, és hajnali 1-ig tart. Ezalatt az idő alatt további éttermeket látogatnak, beszélgetnek, vásárolgatnak, színházba járnak, vagy meglátogatják a méltán világhírű erotikus szolgáltatásaik egyikét (És ez alatt nem csak örömlányokat értek. Berlin dúskál a különböző erotikus múzeumokban, boltokban, pip-show és nightclub-ok tömkelegében.)
Másnap az egész kezdődik elölről...
Második fejezet: Study Trip to Berlin
Mikor Márkó megnyerte az ösztöndíjat a Roende Hoejskolebe, már tudta, hogy lesz egy kirándulás valahova a világba. Erről az aktuális tanári tanács dönt. Az interneten írtak szerint ez a túra mehet Európa bármelyik pontjára, Afrikába vagy akár Ázsiába is. Nos, Márkó kellően szerencsétlennek gondolta magát, amiért az idei tanács Berlin mellett döntött. Nincs se túl messze, kultúrája nem sokban különbözik a többi európai nagyvárostól. Sajnálta, hogy nem mehet legalább valami melegebb helyre, mondjuk Olaszországba. Velencében még úgy sem volt soha. Hősünk végül belenyugodott, hogy idén, az Úrnak 2010. évében, Berlinbe megy. És minden kétsége és aggodalma elszállt, mikor megkapta a programlistát. Ha azt gondolta, hogy unalmas lesz Berlin, akkor bizony hatalmasat tévedett. A napjai tele voltak programokkal. A lista szerint, nem hogy unatkozni, de leülni sem volt ideje. A lista végére érve szája a füleiig szaladt, és már el is merült terveiben.
Adelával, a szlovák fegyverhordozójával, hosszú órákat töltött térképek és utikönyvek fölé görnyedve, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki az 1 hétből, amit É-Németország egyik legnagyobb és legpezsgőbb városában fognak tölteni. Próbáltak úgy szervezni, hogy kitöltsék a múzeumlátogatások és egyéb programok közti időt.
Múltak a hetek, és végül az indulás előtti napon, már minden "készenállt" egy heti tömény Berlinhez.
Harmadik fejezet: Az indulás
Az indulás napja rendkívül hosszú volt, és vontatottan telt. Az órák elmaradtak, aminek Márkó kivételesen örült, mert arra hivatkozva, hogy csak este 11-kor indul a busz, természetesen nem pakolt be előző nap a táskájába.
Csütörtökön, az első digitális kakasszóra már talpon termett, magára rángatta a ruháit, felcsatolta kardját, és elindult keresztül a hajnali órákban még cseppett sem hivogató iskolaépületen keresztül, a helyi fogadó irányába. Sehol senki, állapította meg, mikor benyitott az étkezde, nehéz, fémajtaján. Elaludtak volna?- tette fel magában a kérdést. Vagy még túl korán lenne? Fogta magát, és visszabandukolt a szobájába, és újra elaludt.
Dörrenés hallatszott. Csapok nyitogatása, a víz eltéveszthetetlen hangja ahogy megtelik a WC tartály. Erre ébredt fel Márkó, aznap már másodszor, valamikor a délelőtti órákban. A nap már magasan járt, kellemes szellő lengedezett, de az ég alján már sötét, haragosan kavargó felhők gyülekeztek. Vihar közeledett Németország felől. Nem sok jót ígért.
Már elérkezett az utolsó óra ideje. Dán. Márkó társaival, Adelával a jó fegyverhordozóval, Ardóval és Stelaval az albán kalmárokkal, Jarettel a varázslóval, Gretaval és Lászlóval elindult a mester, Myzi házához. Itt hősünk eltölött egy órát, albán süteményt evet és citromos teát ivott, majd szobájába ismét visszatérve, végre nekilátott a berlini felszerelés előkészítésének.
Elmúlt a nap. Már táskába volt rakodva az összes ruha, cipő, pénz, útlevél és minden, ami segíthette hősünket a berlini zord körülmények között.
Teltek-múltak az órák. Már besötétedett. Csend honolt az iskolában. Kísérteties némaság, a készülődés lázas hangtalansága. Az egész iskola egyetlen pisszenés nélkül pakolt. Mindenki gondolkodott, hogy vajon mire lesz szüksége. Az iskola nagyrabecsült vezetője utasításba adta, hogy mindenki pakoljon el a szobákban az ágyról. Azt már nem mondta meg, hogy mind ez miért.
Márkó szobájában tökéletes rend uralkodott. A máskor művészi kavalkáddal teli szobában minden a helyére került. Unalmas, hideg tisztaság váltotta fel a rendetlenséget. Jobb dolga nem lévén, Márkó rajzolt. Mindent elpakolt már. Csak egy-két korábbi, befejezetlen rajz lustálkodott az asztalon. Graffitot és radírt ragadott, és kiengette a fantáziát a lapokra. Hosszú órákig dolgozott az árnyékok és vonalak világában, mikor elérkezett az indulás ideje.
Táskákkal súlyosan megrakodva, Márkó kifulladva ékezett az indulás helyszínére. A zeneház meletti parkoló üres volt. Sehol egy lélek, a busz sem érkezett még meg. Az unalom elűzése végett, Márkó a zeneházba ment, és a zongorához ülve várakozott. Már vagy 10 perce gyakorolt, mikor egy vörösképű, magas, kövérkés alak lépett be az ajtón.
- A csoporttal vagy? -kérdezte
- Mármint azokkal, akik Berlinbe utaznak? Igen, velük vagyok.
- Kinyitom neked a buszt. Pakold be a cuccaidat, addig én elmegyek a tanárokért.
- Rendben van. Kösz.
A sofőrt követve Márkó elérte a buszt. Hatalmas volt. Egy 35 fős társaság kétszer is kényelmesen elfért volna benne. Bepakolta a cuccait, és az oldalsó bejáratot választva, felmászott a busz sötét, meleg utasterébe. Kiválasztott egy duplaülést, és lepakolta kabátját, párnáját és takaróját.
Nagyjából fél óra múlva minden készen állt. Minden utitárs és kísérő a buszon volt, a felszerelést is bepakolták. A busz hangosan nyikorogva kigördült a parkolóból. Alighogy elindultak, az eső kövér cseppjei kezdték ritmikus dalukat a szélvédőn. Hősünket egy-kettőre elnyomta a buzgóság, és mindössze halvány foltokban emlékezett az utazás körülményeire. A szünetre, melyet félúton tartottak, a megevett szendvicsre, a véget nem érő zuhogó esőre.
Reggel fél hétkor érték el Berlint. Köd ült a tájon, az utcákon csak a koránkelők, és a hajnali órák első munkába igyekvői voltak. A szálláshelyet elérve gyorsan kipakolták a buszt, és fájdalmasan realizálták, hogy bizony éhes hasukat még egy darabig nem fogják megtölteni. Kilenc óra körül végre megreggeliztek. Sajt, csokoládé, alma- és narancslé, kenyér és joghurt volt a menü. Belapátolták a szegényesnek kicsit sem nevezhető reggelit, és elindultak az első nap programjára.
 |
| kilátás az ablakunkból |
 |
| kiesés az ablakunkból |
 |
| Kövééér XD |
 |
| Kolbász |
Negyedik fejezet: Hóban-szélben tekerünk
A hotelben még nem tudtak bejutni a szobáikba, így hősünk és utazócsoportja az utazás fáradalmaitól meggyötörve nézett az egésznapos biciklitúra elé.
A szitáló esőben való fél órás gyaloglás után, és a nedves ruhák jellegzetes szagával kísérve végre elérkeztek egy régi vasútállomás épületéhez. Évek óta nem használják már, helységeiben a különböző boltok kaptak helyet. A csapat egy BoB felíratú boltív felé kanyarodott, ahol Björn, a bicklis túrabolt vezetője elmesélte, hogy mit is fognak aznap csinálni, és hogy mire számítsanak. A kilátások nem ígérkeztek nagyon kecsegtetőnek. Az időjárás előrejelzők szerint, a hét folyamán végig eső volt várható, és ez a brigád morálját egyetlen másodperc leforgása alatt a porig rombolta. Az némiképpen segített a helyzeten, hogy kaptak nagy, biciklire szerelhető esőkabátot, ami valójában egy 2 személyes sátorra hasonlított, de ezzel mit sem törődtek. Csak ne kelljen esőben biciklizni egész álló nap.
A kerékpár kiválasztása után a csapatot két részre osztották. Voltak, akik Björn-el mentek, és voltak, akik egy másik túravezetővel tartottak az út során.
Elhangzottak az instrukciók: "álljatok meg a piros lámpánál, mert jobb dolgokra is lehet Berlinben költeni a pénzt, mint büntetés befizetésre", "Berlinben elég magasak a járdapatkák, szóval tessék leszálni a bicikliről, és szépen, lassan leengedni", "próbáljatok nem beragadni két sínpár közé, mert a villamos kíméletlen", "és a legfontosabb!!! a csapat együtt mozog!!!"....
Ezek után nem volt meglepő, hogy a csapat, az első piros lámpánál kettészakadt, mivel a berlini lámpák gyorsak, mint a villám, úgy váltanak át zöldről, pirosra. A lámpák másik furcsasága, hogy az otthon olyan jól megszokott piros-zöld emberke helyett, itt piros-zöld, kalapos cowboy az irányzék.
Nem volt gyors a tempó. Sőt kifejezetten lassú iramot diktált vezetőjük, mégis, egyre-másra le-leszakadó emberek kiáltását hozta felé a szél.
Utcák, A berlini fal, hidak, múzeumok, grandiózus épületek képét hagyták maguk mögött, melyek közben Björn végig beszélt. Állandóan, megállás nélkül öntötte magából az információkat. Ebédre, amit egy jellegzetes, berlini, olasz étteremben fogyasztottak el, Márkó úgy érezte, hogy a Berlinről szerzett tudásmennyisége, elérte a napi limitet. Ekkor még nem tudta, hogy a délutáni program, a híres Checkpoint Charlie zsidó múzeumához vezet majd.
Ebéd közben Björn csapata híreket kapott a másik csapatról. Biciklis balesetet szenvedtek. Mint később kiderült, az ún. "baleset" egy hétköznapi kerékdefekt fogalmát merítette ki.
A zsidó múzeum érdekesnek ígérkezett. Nem egy hétköznapi múzeumról volt szó, hanem egy zsidó család múzeumáról, akik a saját szemszögükből mutatták be a berlini fal lebontása előtti-és utáni helyzetet Berlinben. Voltak különböző csempészési kellékek és szökési felszerelések, a pontos szökési terv feltüntetésével együtt. Mind ez azt eredményezte, hogy a kedves olvasó tökéletesen beleképzelhette magát az aktuális szökevény bőrébe. Remek lett volna a kiállítás, ha nem lett volna ott, nagyjából a berlinbe látogató túristák fele.
A múzeum után két lehetőség tárult a hazaigyekvők elé. Vagy hazamennek egyenesen a szállodába, vagy egy hosszab úton, Björn-el mennek, aki megpróbál egy kis ízelítőt nyújtani, az éjszakai Berlinből.
Márkó természetesen az utóbbit választotta. Miért ne, hiszen Berlinben éppen most tartották, a művészetek hónapját. Ez azt jelentett, hogy a híres épületeket, csodálatos, kék,zöld,piros,lila színáradat borította be, amit hatalmas hiba lett volna kihagyni.
 |
| Fényfürdø |
 |
| Müvészetek hónapja |
 |
| EGY IZÈ |
Gyors átöltözés után, hősünkeben felmerült a vacsora kérdése. Hiszen a korai ebéd óta semmit nem evett. A fürdőszobából kilépve, Adela és Yama rohanta meg a kérdéssel: "Készen állsz a vacsorára?". Persze hogy készen állt.
Elindultak lefelé ötödik emeleti szobájukból, és éppen csak beléptek a liftbe, amikor Jaret, Annika, Ardo és Stela léptek be a kis liftfülkébe. Ha már így összeállt a csapat, miért ne mentek volna együtt? Némi utcákon való bolyongás után, megtaláltak egy kellemesnek ígérkező helyet: White Trash Fast Food, hírdette a kínai sárkányszobrok feletti tábla. Belépve Jet ütötte meg a csapat fülét, szemeik elé pedig a különböző kultúráslis elemek kavalkádja tárult. A mexikói koponyáktól kezdve, az okinavai gömbhalig mindent lehetett ott látni. Csodálatos hangulatú hely. Nem telt bele 1 perc sem, Márkó eldöntötte, hogy ha még egyszer Berlinben járna, meglátogatja a helyet.
Fejenként 7 euró állt rendelkezésükre vacsorát rendelni, ami bőven elégnek bizonyult. Az adagok hatalmasak voltak, így mikor végre ágyba kerültek, teli hassal, egy csodálatos hely emlékével hajthatták álomra a fejüket.
 |
| Arra megyünk tovább |
 | ||
| Odaértünk |
 |
| Checkpoint Charlie |
 |
| A bátor vállalkozók |
 |
| Itt éppen nagyon fáradtak vagyunk |
 |
| Gyertek srácok...Scofieldnek is sikerült |
Ötödik fejezet: Ne nézz le!
A következő nap első felében a potsdami kastélyt és környékét látogatta meg a tásaság, immáron Frankkal, a következő túravezetővel kibővülve.
A reggeli órákban buszra szálltak, és mikor elérték a katély kertjének bejáratát, leszálltak és gyalog folytatták túrájukat.
A kert lenyűgöző volt. Valójában egy gigantikus park volt, melyben különböző emlékművek, szobrok, régi, borostyánnal benőtt templomok álltak. Kissé kísértetiesek voltak a ködbe burkolózó épületek és a fák lombjai között átszűrődő gyenge nap fényében úszó, labirintusként kialakított bokrok.
A kastély meglátogatása után következett maga a város: Potsdam. A településben semmi nem utalt volna arra, hogy nem a középkorban jártak, ha nem lettek volna az emberek és az autók.
Az ebédidő elérkeztével a társaság kapott némi szabadidőt, hogy körbenézzen és hogy vásároljon. Márkó Fankkal, Ardóval, Stelával és Adelával tartott, de az ebédként szolgáló kebab elfogasztása után, ez a csapat is felbomlott, és Márkó csak Ardóval és Stelával folytatta útját.
A szökőkutak és templomok sűrű váltakozása után a busz modernnek tűnt. Fél órás kanyargás után a szűk utakon, a csapat elérte a Potsdam erdei egyikében helyet kapó Adventure Parkot.
Hogy mi is az adventure park, azt könnyű leírni. Kötelek és fa elemek, ügyességi pályává kialakított kombinációja, mely az adrenalinszint növelését, és a problémamegoldókézség növekedését szolgáltatott előidézni. Valójában azonban 9 különböző nehézségű pályát jelentett, ahol a lelkes vállalkozók kipróbálhatták rátermettségüket. A gyakorlatilag semennyi logikát nem mutató elrendezésben, a 9-es volt a 0-ás pálya, azaz a legkönyebb, és a 7. a profi mászóknak való legnehezebb. A 8-as pálya üzemen kívül volt.
A 9-1-2 pálya a földön volt, míg a 7. már 15-20 méter magasan, a fák tetején volt felállítva.
Nagyjából fél órás készülödés után, és a biztosítási technika megtanulását követően, Márkó nekivágott a 3. szintű pályának. Hogy miért is kezdett rögtön a hármassal? Semmi kedve nem volt a 6-7 éves kisgyerekekkel mászni az első három pályán. Amikor azt hitte, hogy a harmadik nehézségű pálya majd nyújt némi kihívást, akkor tévedett. Miután se a 3. se a 4. nem okozott különösebb fejtörést, a hatodikkal próbálkozott. Itt már akadt némi problémája az egyik swing-rope-nál, de azért nem volt túl nehéz. A dolog legmegpróbáltatóbb része, az előtte haladó német alpinista csoport felé mutatott türelem volt. Fantasztikusan lassan haladtak, és mindenhol megvárták egymást.
A hetedik pályánál Márkó vette a bátorságot, és megkérdezte, hogy nem mehetne-e eléjük. Szerencséjére a németek belegyeztek, és nem kis meglepetésükre, a profi mászó pályát Márkó mindössze 20 perc alatt teljesítette, a kiírt 45-50 perc mászási idő helyett. Ez aztán az igazi kalandor szellem :D
A vacsora elköltése okozott némi problémát. A csapat korgó gyomorral, és zúgó fejjel tért be egy kiválónak tűnő kínai étterembe. Már feltűnhetett volna a probléma, mikor meglátták és meghalották a pincért. DE nem. Gondolták, mit számít az, ha egy étterem összes alkalmazottja homoszexuális, az étel attól még jó lehet. Tévedtek. A megrendelt csirkés-sülttészta helyett, egyszerű tojásos spagettit kaptak, amit hősünk persze nem evett meg.
Ismét egy kiváló példa, hogy ne ítéljük meg a könyvet a borítója alapján...
Este, a mászástól kifáradva, éhesen, hulla fáradtan dőlt le az ágyára hősünk.
 |
| Várunk a farkasordító hidegben |
 |
| Park bejárat |
 |
| Gyársziget |
 |
| Huncut XD |
 |
| He? |
 |
| Egyedi Jézus szobor, lefelé tekint, tenyerei is a földet nézik |
 |
| A "hány éves a norvég király?" fa |
 |
 |
| EZAZ CSúnyák lettünk XD |
 |
| Itt nem tudtam, hogy mi van mögöttem, aztán.... |
 |
| megfordultam XD |
 |
| Ezt az idøcsavart figyelitek? A kicsi én nézi a nagy, fánakdølø ént :P |
Hatodik fejezet: Zsidó Múzeum
Reggel, Márkó és fegyverhordozója már kora hajnalban, fél hatkor talpon volt. A reggeli elfogyasztása után, de még a busz indulása előtt szerettek volna tenni egy nagy sétát a városban és fényképezni.
A reggeli órák hidegében hamar felélénkült az agyuk, és percek alatt elmúlt az ágy hiánya és az álmosság. Rengeteg fényképet készítettek, szobrokról, éttermekről, emberekről.
8 órakor a busz kigördült a parkolóból, és ismételten Frank vezetésével, most Berlin még nem látott részeit tekintette meg a társaság. Majd délután, a programlistához hűen, a zsidó múzeum felé vették az irányt.
Márkónak, a 3 órás intervallum ellenére sem sikerült kiderítenie, hogy mitől volt a múzeum, zsidó múzeum. Jobban hasonlított egy moder múzeumra, mely nagyjából minden témakört felölelt. Nem volt különösebben jó múzeum. Hétköznapi tárgyak voltak kiállítva, rájuk fogva, hogy értékes darabok. Amikor végre ismét a szadban voltak, Myzi vezetésével elmentek egy tradícionális albán étterembe.
Az étterem gyönyörű volt. Az étel is kiváló, de a mennyiség hagyott némi kívánni valót maga után. Nagyjából semennyit nem ért az az egy szelet hús, és a 3 szem apró burgonya, mely a tányéron hevert a rokfortos öntet alatt.
Ezen az estén Hősünk nem tért rögtön aludni a programok végeztével. Barátaival ellátogatott egy helyi vendéglátói egységbe ahol végül hatalmas vita kerekedett a "fontos-e a pénz a boldogsághoz, és az utazáshoz" téma miatt.
Ezen az estén haraggal a szívükben húnyták le szemüket a csapat tagjai.
 |
| Ha ezt olvasod Medve...akkor ezt kizárólag neked fényképeztem :D |
 |
| Eløtte |
 |
| Utåna |
 |
| Ruszki medve |
 |
| Zsidó lettem |
 |
| A zsidómúzeum legrégebbi és legszebb része. (senki ne gondoljon rosszra) |
Hetedik fejezet: DNA, tüsszenteni szigorúan tilos
Ezen a napon a csoport, már a kora reggeli órákban a buszon ült, és az út porán gördült előre a berlini egyetem kutatólaborja felé.
Megérkezve szépen lepakolták a felszereléseiket a széfekbe, majd két csaptra szétosztva beléptek egy-egy laborba.
Márkó csoportjának vezetője Katrine volt, aki éppen PhD munkája részeként volt a DNA laborban, és végzett el velük egy bűnügyi DNS vizsgálatot.
Fantasztikusan izgalmas volt. 1 óra alatt sikerült lerántaniuk a leplet a bűnözőről, aki botor módon a helyszínen hagyta a DNS ujjlenyomatát.
A második kísérletben e coli baktériumokat tenyésztettek agar-agar táptalajon, és aztán velük dolgoztak. Végeredményként sikerült sötétben világító baktérium telepeket kapniuk az Arabinose kezelésnek köszönhetően.
Hihetetlen és érthetetlen módon, Márkó volt az egyetlen, aki élvezte a kísérleteket. A többiek halálra unták magukat, és a 2. kísérletre, a társaság fele egyszerűen köddé vált.
Délután három progamból választhattak. Pergamon múzeum, ahol az ősi Babilon, Hellász és Török birodalom remekeit tekinthették meg. Berlin legöregebb és legnagyobb állatkertje. Picasso múzeum.
Márkó, mint jó túrista, természetesen a Pergamon múzeumba ment, ami elsőre jó választásnak tűnt, viszont mikor rájött, hogy teljesen egyedül van a múzeumban, már nem örült annyira. Az egész csoport, a belépés után elslisszolt a kijárat felé. Ragyogó. Azért hősünk végigment a múzeumon, és 3 órás agyráncosítás után végre találkozott Ardoval és Stelával.
Együtt mentek haza, ahol vacsorázni betértek egy a hotelukhoz közeli apró, olasz étterembe.
Nagy meglepetésükre az árak olcsók voltak, a kaja nagyszerű és bőséges volt. Az alkalmazottak ugyan nem olaszok voltak, sőt még csak nem is tudtak olaszul, viszont friss alapanyagokat használtak, aminek következtében rendkívül jó volt az étel.
Az étterem után mi más következhetett volna, mint a berlini éjszaka és a német parlament :D
 |
| Az itt dolgozó néni megtanulta a nevem :D |
 |
| Frank (Törpapa) |
 |
| Albán maffia |
 |
| Parlamentnél |
 |
| Te engem nézel???? |
Megint hetedik fejezet: Caméleon
A következő nap nagyrésze unalmasan telt. Városlátogatás és tecknikai múzeum látogatás. A technikai múzeum a tipikus kisfiúknak való múzeum. Tele hajókkal, repülőkkel, régi autókkal, szóval minden olyannal, amikről a kisfiúk álmodnak.
Viszont a 20-22 éves társaság figyelmét egyáltalán nem kötötte le. Mindenki az esti Caméleon előadásra gondolt.
Amikor végre elérkezett az esti indulás ideje, Márkó betárazta magát a Caméleon színház Free Cocktail kuponjaival.
A Caméleon színház, valójában egy cirkusz, ahol egy színdarabot adnak elő az artisták. Hihetetlenül fantasztikus volt. Gyönyörű, lenyűgöző, lélegzetelállító...aztán vége lett.
A műsor alatt hősünk szétosztotta az ingyen koktél jegyeket, és mindenki különböző, borzasztóan erős koktélokat iszogatott a jóvoltából. Ő maga, egy Strawberry Colada-t szürcsölt, de persze az első kortyok után eljött, a " megkóstolhatom a tiéd?" fázis, amikor is mindenki végigkóstolta, mindenki koktélját. Márkó jól döntött a stawberry coladaval, mivel az összes többi koktél, gusztustalanul erős volt. Gyakorlatilag senki nem itta meg a sajátját.
Az előadás után Jaret, a homofóbiásvarázsló kijelentette, hogy ő soha többé nem megy ilyen előadásra. Szerinte minden férfi aki tud táncolni, az egy F'ckin' Homo...
Este az egész társaság beült egy bárba a Rosa-Luxemburg Strasse-n és folytatták a további koktéliszogatást.
Márkó viszont hamar megúnta, hogy félrészeg emberek veszik körül, így két még teljesen józan társa (Lise és Ani) társaságában visszabaktatott a hotelba, és ledőlt, szemhéjai alatt a látott fantasztikumot felidézve.
 |
| a sötét folt a kép BAL oldalán....na az vagyok én |
 |
| Ilyenek is vannak |
Nyolcadik fejezet: LostElérkezett az utolsó nap. A reggeli után 4 óra szabadidőt kapott a csoport, mielőtt a busz hazaindult volna. Miután Adela a reggeli órákban eltűnt, Yama és a többiek pedig az előző napi koktélok miatt még másnapos kómában, kísértetként jártak és végül az alvás melett döntöttek, Márkó kivételesen egyedül indult neki a berlini utcáknak. Terve szerint elment volna a közeli főútig, és onnan egyenesen a boltok mentén sétált volna.
Nos ez a terv elég hamar kudarcba fulladt, mivel valahogy nem sikerült eltalálni a kitűzött helyekre. Szóval 2 és fél óra bolyongás után, hősünk úgy döntött, hogy hazatér a hotelba és ott várja meg a busz indulását.
Így is történt. A busz délután kettőkor indult, és hajnali egyre ért Roendébe.
Szobáikba belépve azonban meglepetés érte a hazatérőket. Ez azonban már egy másik történet....
VÉGE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése