Tarzan

Hogy miért is adtam ezt a címet a bejegyzésnek arról később.
Régen nem írtam a blogra, mert az elmúlt napokban egyszerűen nem volt elegendő dolog, amit megérte volna betűk formájába önteni. Most viszont (5 nap elteltével) végre írok, mivel időm is engedi és vannak érdekes fejlemények az életemben.
Az elmúlt hétvégén egy "csodálatos" (értsd= halál unalmas) hosszúhétvében volt részem. Péntek, szombat, vasárnap...eleve nem szeretem itt a hétvégéket, de azok általában jól viselkednek, és csak 2 napig tartanak. DE erre jön egy ilyen renitens hosszú...izééé....és elrongál 3 szép napot. Hogy miért is utálom a hétvégeket? Mert olyankor senki nincs itt a dánok közül. Lassú az élet, nem csinálunk semmit, és a semmittevés unalmas. Úgyhogy, persze ez ellen téve, általában a szombat reggel már úgy kopogtat az ablakomon, hogy van valami tervem, hogy mit is fogok csinálni. Szombatra volt is tervem. De akkor mi van a péntekkel, meg a vasárnappal? Nagyjából semmi. Pénteken punnyadás volt, vasárnap pedig tanultam és fordítottam (a kedvenc tanárom Poul könyvét. Kicsit, nagyon nehéz, de azért élvezem). És akkor a szombatról.
Szombatra biciklitúrát szerveztünk Adelával és Poullal. Mindössze 30 km-t tekertünk, mégis rendkívül hosszú ideig tartott. A környéken bicikliztünk, és habár hegyek nincsenek, dombok akadnak bőven. Poul (mint az idegenvezetőnk), rendkívüli tehetséggel választotta ki a lehető leghosszabb emelkedőket, a lehető legrövidebb és legmeredekebb lejtőkkel utánuk. Nem volt túl fárasztó, de azért estére éreztem a lábam.
És hogy miért is tartott sokáig a túra?
1. Mert Adela mindenhol megállt fényképeket készíteni.
2. Mert Poullal voltunk. Én eddig azt hittem, hogy csak politológus meg író. De kiderült, hogy alaposan tévedtem. Írónak író, de nem politológus, hanem történelem és filozófia tanár. Ebből következően minden helyi dologról (a templomoktól, a várakon keresztül, a szobrokig) tud valamit mondani, és ami mégjobb, hogy mindezt olyan lebilincselő stílusban adja elő, hogy még a legérdektelenebb embernek is felkelti az érdeklődését. Hallottunk történeteket a régi királyokról (a dán királyok többsége nagy volt és bátor...cserébe rendkívül ostoba), a dán templomokról, bibliai történetekről, épületekről, cselszövésről és árulásról..háháháháááá
Szóval rendkívül jó hangulatban telt a nap. Hazafelé belebotlottunk egy veteránautó kiállításba, és Poul meghívott minket egy fagyira is (amit én köszöntem és kihagytam, mivel már fájt a torkom a hideg ellenszéltől).

Hétfőn szokás szerint vártam az adventuret, ami kis enyhülést hoz a hétvége monotonitása után. Megint famászás volt a program...csak kicsit másképpen. Hogy egészen pontos legyek a terv az volt, hogy kimegyünk az erdőbe és függőágyakban alszunk, a famászás csak mellékes programként volt beiktatva.
Az ebéd kivételesen nem volt valami jó, szóval nem sokat ettem (*).
13:15 perckor elérkezett a várva várt adventure ideje. Összepakoltuk a cuccokat, amikre szükségünk volt az erdőben (egy egész utánfutónyi felszerelést) és elindultam. Miért is az egyes szám? Mert míg én biciklivel lementem a tengerparthoz, addig a többiek egyszerűen felszívódtak. Nem volt senki, sehol. Fél órát vártam a tengerparton, mire megjött a rakománnyal Gunar. De a diákok még mindig sehol. Ez azt jelentette, hogy kettőnknek kellett behúzni (kézzel, mert kocsi nem mehet be az erdőbe) a dögnehéz utánfutót az erdei táborhelyre. Alig 1km-t kellett csak vontatni a sárban a rengeteg cuccal megrakodott kocsit. Málhás szamárnak éreztem magam a végére, és hogy legyen valami poén: a "Zúg a Volgát" énekeltem menetindulóként XD
Megérkeztünk a táborhelyre (egy kis tűzrakóhely az erdő szélén), és hihetetlen módon ott volt két diák. Anne és Randi. Nem tudom, hogy kerültek oda ilyen hamar, de azért jó volt, hogy ott voltak....és csak nézték ahogy húzzuk az utánfutót.
Amint megérkeztünk, már mehettem is vissza, mivel valakinek oda kellett vezetnie a többieket (áldom az eszem, hogy biciklivel voltam). Mikor már mindenki ott volt, elkezdtük a kipakolást és a fanézést. A fanézés alatt azt kell érteni, hogy kerestünk fát, amin lehet aludni. Miután megtaláltam, egy igényeimet kielégitően magas nemtommilyenfát, tette fel a kérdést Gunar: ki akar magasan aludni? A rengeteg levegőbe lendülő kéz....helyett, én voltam az egyetlen, aki magaslati levegőn szeretett volna aludni. Ez a magasság terveim szerint olyan 10m lett volna, és itt jött be az egyéni programom, a famászás. Mert míg a többieknek legfeljebb 2m magasan volt az alvó alkalmatosságuk felakasztva, addig nekem először fel kellett mászni a fámra, és ott felakasztani a függőágyamat. A terveimet keresztbe húzta az a tényező, hogy az álltalam preferált fának egészen 20-25m-ig nem volt alvásra alkalmas ága. Ergó, felmásztam a fára, és 1 órás szenvedéssel sikerült felakasztanom az ágyikómat. A semmi felett szándékoztam aludni 20m-el...igen, az őrült és a zseni között vékony a határ, DE ÉN OTT ÉLEK.
Most biztos azt gondolod, Kedves Olvasóm, hogy: Hogy a francba nem estél ki az éjszaka folyamán?- Erre igazán egyszerű a válasz. Mivel mikor a fán vagyok állandóan biztosítva vagok, ezért a sötétség óráiban egy extra, derekamhoz erősített kötél vigyázott arra, hogy le ne zuhanjak. Ez a kötél persze nem segített abban, hogy a függöágyban is maradjak, csak attól óvott meg, hogy ne legyek egy földhözcsapott vizeslufi reggelre.
A hálóhelyek elkészítése után (mindenki más két, nagy kifeszített hálóban aludt együtt), jött a vacsorakészítés. Curry-s csirke és paprikás csirke. Remekül hangzik, igaz? Nos, itt térek vissza a fentebb látott csillaghoz, mivel annyira későn lett készen a kaja, hogy egyszerűen nem volt lehetőségem enni belőle. Még a sötétség beállta előtt, kellett feljutnom a függőágyamba, hogy biztonságosan  el tudjak helyezkedni. Szóval a kaja elkészülése előtt, nagyjából egy órával, én már a fámon kuksoltam (20:00). Rendkívül érdekes élmény volt felmászni a fára. Először is: mert rámsötétedett (hogy a fene essen belé). Másodszor: már világosban sem volt pite FELAKASZTANI a függöágyat, sötétben beleszenvedni magam viszont, egészen egyszerűen egy rémálommal ért fel. Na persze, nem olyan borzasztó rémálommal, csak olyan kellemesen rémisztővel, mert miután felértem a fa tetejére, először is átkellett raknom magam a délután folyamán előkészített "esti" biztosításra, és amint ez megtörtént, letört alattam egy halott ág, szóval épp csak kibiztosítottam magam, és már zuhantam is (vagy 20 cm-t, hála a biztosításomnak). Ahogy a költő mondja: "A puding próbája az evés" (a biztosításé pedig, az esés).
Visszatornáztam magam az ágyamhoz, és kiraktam a hálózsákom. 10perc alatt bele is kerültem a függőágyba (még nem a hálózsákba), és elrebegtem egy imát, nehogy letörjön valamelyik felfüggesztési pontja a függőágyamnak. Ez így nem hangzik olyan vészesnek, de képzeljük el mindemellé, hogy koromsötét volt!
Szóval végre ott vagyok a függőágyban, és már szembesülök is a következő problémával. Mivel a derekamon van egy kötél, ami az életemet hivatott megvédeni, és aminek a másik vége kb.27m magasan van felfüggesztve, ezért nem tudok belebújni a hálózsákba. Bizony. Egész este csak be voltam takarva. Ha azt mondom, hogy minden testnedvem jégkása és mirelitcsirke állapotot öltött akkor még nagyon finom voltam. Ehhez jött még hozzá, hogy volt egy ág a lábamnál, ami miatt ki kellett lógatnom a lábam a függőágyból. És itt jön a vicces rész. Ha azt hinné valaki, hogy mivel kilógattam a lában a függőágyból, ezért a lábam mélyebben volt, mint a fejem, akkor az a valaki téved. Még ebben a pózban is, a talpam egymagasságban volt a fejemmel. Szóval kényelmetlen volt....NAGYON.
Nemtudom, hogy megfigyeltétek-e már, de hidegben elég hamar rájön az emberre a pisilhetnék. És igen. Egész este wc-re akartam menni, de hát 20m-ről nem olyan könnyű csak úgy lemászni sötétben (ez alatt azt értem, hogy lehetetlen), szóval a tervem miszerint elmászok budira kb. 1perc alatt kudarcba fulladt.
Egész este remegtem, köhögtem és tüszögtem -> nem tudtam aludni -> zenét hallgattam az első napsugarakig, amikor is fogtam magam, lebontottam a hálóhelyem és leereszkedtem a fámról.
Összegezve: 11 órát töltöttem egy nemtommilyenfán zenehallgatással, remegve, álmatlanul, éhesen és pisilhetnékesen. Életem LEGBORZASZTÓBB éjszakája volt. Ha valaki még egyszer, októberben felajánl egy ilyen lehetőséget, azt személyesen fogom fenéken billenteni, a személyesen is enyémnek mondható lábfejemmel. BIZONY.
Miután reggel földet értem megkaptam, hogy ezek után már nyugodtan nevezhetem magam Tarzannak, szóval innen a cím.
A vicc az volt, hogy mindenki panaszkodott, hogy milyen szörnyű volt az éjszakája, és miután elmeséltem, hogy milyen volt az enyém, mindenki megnyugodott, hogy bizony az övék, az enyémhez képes, egész jó volt XD
Egyetlen pozitívumként a kilátást hozhatom fel. Pontosan a tengerre láttam az ágyamból, szóval ha már hideg volt, legaláb láttam a tengeren tükröződő fényeket. Nah jó, talán még az is pozitívum, hogy elmondhatom, hogy túléltem ezt a "kalandot"....megbetegedés nélkül. Bevallom, félúton nem nagyon hittem, hogy menni fog. Meggyőződésem volt, hogy én odafagyok a fához...illetve a függőágyamhoz.

Kedden 9kor fotózás volt a tablóképekhez, szóval lesz RHE-s tablóm is. Tök jó...lett volna, ha nem zúgott volna úgy a fejem, mint valami dutra traktor. Ebéd után tartalmas alvással töltöttem a napot.

ps. reggel annyira rohantam haza az erdőből, hogy sikerült kihagynom a reggelit az erdőben is, és a suliban is, ebből következően nem ettem....sokáig