Ez egy nem lezárható cikk, hiszen mindig tanul az ember. Viszont megfelelő mennyiségű megdöbbentő (és persze nem teljes egészében korrekt) adatot sikerült összegyűjtenem, hogy megnyissam ezt a témát. Vannak közöttük rám vonatkozó adatok, vannak a barátaimra és vannak a környezetre vonatkozó adatok. Íme:
1.
Ki mennyinek tippel??? Mármint hány évesnek. Kezeket a magasba....aki tudja pontosan az tegye le kérem a kezét, köszönöm. Szóval....legyen a szőke leányzó a hátsó sorban (Annika) és az idősebb hölgy itt elöl (konyhás-néni). Oh, sok a jelentkező...ebből bizony közvélemény-kutatás lesz.
*
*
*
Az adatok megszámlálása után, természetesen a közjegyző jelenlétében, az eredmény : 23-24 év....
Ez nem semmi. 7 évet mellé lőni....tapsoljuk meg őket.
(magyarázat: (1) Annika mondta, hogy neki fura, hogy az ittenieknél 4-5 évvel idősebb (28 éves). Erre én megszólaltam, hogy mit szólna ha azt mondanám, hogy nálam több mint 10 évvel idősebb. Elkezdett szörnyülködni, hogy én még csak 17 éves vagyok. Erre megkérdeztem, hogy mit gondolt. Azt mondta a kinézetem alapján 23-24, de a viselkedésem alapján közelebb lehetek a 30-hoz. Kössz szépen Annika, te meg vén vagy....XD
(2) Amikor főztünk a konyhás-néni megkérdezte, hány éves vagyok. Mondtam, hogy tippelje. Vagy egy percig bámult, másik percig hümmögött, és már-már görcsbe álltak az agyráncai mire kisütötte, hogy szerinte 24 vagyok. Baaaang....nem nyert, az 40.000000 bizony ma....a széfben marad.)
2.
Milyen vallású is vagyok én??? Lássuk csak, ott van a Katolikus, Protestáns...áh kereszténység, uncsiii. Buddhizmus...hmmm, Iszlám.....hmmmmmm, vajon mi is vagyok én? Csak nem valami egészen különleges, mondjuk....szcientológus. Neeem. Hogy egészen pontosak legyünk, én Zsidó vagyok....
(magyarázat: Yama mesélt az iszlamista dolgokról. Hogy mit jelent a ramadán. Hogy mennyire is tartják ezt be. Hogy milyen egyéb kötelezettségekkel jár az Iszlám vallás. Miután mind ez elmesélte, én is meséltem neki az ortodox dolgokról, de nem mondtam közben, hogy ez ortodox. A végén rákérdezett, hogy milyen vallású is vagyok én. Mondtam neki, hogy Ortodox. Erre ő: Jééé, én azt hittem Zsidó vagy....
Nem kéne hordanom a kalapomat, de annyira tetszik XD és különben is...kit érdekel, hogy ha zsidó vagyok?)
3. - 4.
Egészen pontosan mit is jelent mikor valaki ÜVÖLT mint a sakál a másikkal, hadonászik a kezével, esetleg bekerül a játékba egy vállba-boxolás és közben olyan arcot vág, hogy : letépem a fejed, és a...... (egy párkapcsolatban)??? Átlagos apró félreértés?- túl hangos lenne. Esetleg egy nagyobb félreértés? - még mindig túl hangos lenne. Húúú kezd izgi lenni....Mondjuk egy hatalmas veszekedés?- ez nem feltétlenül vonzza magával a vállast. Mit szóltok egy megcsaláshoz...az indíték, a bűntény, az áldozat, minden egy helyen. NOS Kedves olvasóm itt bizony tévedtél. Az albánok ugyanis így beszélgetnek ÁLTALÁBAN. Ez náluk tök normális. Így fejezik ki, hogy mennyire szeretik egymást.
(magyarázat: Ardo és Stela éppen skype-olt a családjukkal, de félelmetesen, rémisztően üvöltöttek. De kb. mint, aki háborút indít éppen. Jön Lise és kérdezi:
-Ti most éppen veszekedtek?
-Neeem. Mi így beszélgetünk
Őszintén szólva nem is értem miért vártam mást, amikor Stela már mesélte, hogy Albániában "bizony néha oda köll csapni a gyereknek, hogy megtanulja mit szabad és mit nem".)
5.
Ismét tippeket kérek. Mit gondoltok, mennyi sört képes meginni egyetlen dán??? Vegyünk egy kínait. Ők azok akiknek az 1sör az sör. Szóval 1kínai=1sör. Aztán ott vannak az oroszok. Szjöer? Mji az? Mjink olyát njem iszunk. Vjodka vad semmi. Közép és Kelet-Európa (pl.: magyarok, ukránok) Itt már belép az 1sör nemsör effektus. Szóval a magyar mennyiséget ezennel 4-6 sörben állapítom meg (és itt nem számítom az olyan kirívó eseteket mint Tofi, aki 12 sörrel a bendőjében még életben van XD). Dél-Európa. Olaszok....erről nem tudok nagyon nyilatkozni, de nem hiszem, hogy több lenne a mennyiség mint a magyaroknál. GB? Oké sok az a sör, de vagy gyenge, vagy mégsem olyan sok az a sör....annyira. És akkor németek, skandinávok....Mennyit tippeltek???
Nos a dánok szerint a válasz: Gyakorlatilag végtelen. Hittétek volna? Hohohóóó....hogy is működik ez? Csak nem? DE igen. A dánok az iszunk-wc-iszunk-iszunk- wc.
(magyarázat: Megkérdeztem Jespert és Johnny-t ebben az kérdésben. Csak mert szerintem ez egészen érdekes. Válaszok:
Jesper: Hát ha nem akarok részeg lenni, akkor ez változó. A sörtől függ, de olyan 25-30 közé tenném. Ha részeg akarok lenni, akkor SOK.
Johnny: Végtelen. Tényleg. Majdnem végtelen.)
6.
Milyenek is a lányok itt Dániában??? Ehhez először figyeljük meg a híresen szép magyar lányokat (viselkedésükben). Nos, mivel szépek, ezért természetes, hogy elvárják, hogy a fiúk udvaroljanak neki. A magyar lányokból még nem halt ki a romantika, és nem csak, hogy nem halt ki, de többségük vágyik is rá (megjegyzésbe vagy a chatbox-ba kérem a kijavításom, ha tévednék).
És most térjünk vissza az eredeti kérdéshez. Milyenek a dán lányok? Nos....nem kifejezetten szépek, sőt vannak egyesek akik kifejezetten csúnyák. Ezenkívül elég fiúsan viselkednek. És itt most említhetném akár pozitívumként is, hogy rendkívül sportosak (az itteniek) de akkor már a negatívumokat sem hagyhatom ki, miszerint a dán lányok előszeretettel krákognak, böfögnek, szellentenek és e-mellé még elég erőszakosak is tudnak lenni. És most jön amire még muszáj kitérnem. Bátrak. Mármint a fiúkat illetően. Nem érdekli őket a romantikázás. Mi sem bizonyítja mind ezt jobban, mint hogy mióta itt vagyok 2 randevúmeghívásom volt dán lányoktól (nem az én sulimból), és hogy dán társadalomismereten tanultuk, hogy a dán lányok könnyűvérűek. Hittétek volna, hogy tananyag szintűen könnyű őket megkapni??? Tiszta röhej.
Több most nem jut eszembe, pedig gyűjtöttem egy csomót, csak időközben elfelejtődtek. De addig is amíg eszembe jut: folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése