2010. október 6., szerda

Happy Anniversary

A szombat reggel a lázad készülődés jegyében telt. Mindenki ide-oda rohangált. Papírokat hurcolt, díszített, telefonált. Kilenckor gyors reggeli, majd megbeszélés. Hogy mind ez miért??? Mert Október 2. a Roende Hoej og Efterskole Régi Diákok Találkozója.
A tömeg

Ilyenkor az összes régi diák, aki éppen ráér, eljön, és csapunk egy jó nagy partit. Most tudtam csak meg, hogy mennyire öreg is ez a suli. A legrégebbi diákok már a 90 éveshez közelítenek.

Itt egy közepesen idős diák (64 év)

A reggeli megbeszélésen kellet jelentkezni a különböző workshopokra.Volt Kézművesség, Salsa, Ének, Sztorizgatás, Sport. Én eredetileg a kézművességre jelentkeztem, de miután megjelentem az ajtóban, és rájöttem , hogy csak lányok vannak, és a karkötőkészítés rendkívül unalmasnak ígérkezett, ezután inkább mentem salsázni (ahol velem együtt 2 fiú volt 13 lányra...). 1 teljes óra salsa (és 6-8 különböző lépés) után, megfogalmazódott bennem a kérdés, miszerint: "Miért szeretnek a nemszéplányok úgy táncolni, hogy gyakorlatilag rád másznak???"
A Kézművesműhely vezetője



Amit csináltam volna
És amit helyette csináltam XD
Énekműhely
És itt nyer értelmet a kérdésem :D

Amikor kiderült, hogy Barbie valójában Ken transzvesztita öltözékben
 Még a workshopok indulása előtt volt egy nyitóbeszéd, amit Ole Kamp (a suli igazgatója) tartott, aztán volt egy kis játék, ami különböző vicces feladatokból állt. Voltak feladatok amikben a korunk szerint kellett sorrendbe állni, volt amiben a magasságunk alapján, és volt olyan is amikor körbe kellett ülni a földön és úgy csinálni a feladatokat.
Ole Kamp

Rémisztő mikor közelít feléd egy fej meg egy kamera XD

Aztán gyors ebéd, és már indulhatott is a tánc.

A salsa után még körberohantam fényképeket készíteni a különböző programokon.
Éppen nyitok be az ajtómon....azaz csak nyitnék be az ajtómon, amikor MÁR MEGINT NINCS MEG A KULCSOM! Kivételesen nem én voltam a hibás, hanem Pil. Ugyan is véletlenül az enyémet vitte el a salsa után. Miután előkerült a drága kulcscsomóm, megtudtam, hogy este 7-től hajnali 2-ig buli lesz. Így fogtam magam, és lefeküdtem aludni egy padra, a common tea kitchen-ben. Aludtam vagy 2 órát, aztán felkeltett a gyomrom. Követelt némi táplálékot, de sajnos este 7-ig várnia kellett, mert a vacsorát eltolták a buli kezdésére.

2 órányi éhezés után (és egy átvedlést követően) elegánsan öltözve várakoztam a Theater Hall-előtt, hogy végre bejussak kajálni. Bent elég meglepő látvány fogadott. Mindenhol asztalok, gyertyák. A színpad szélén az általunk faragott töklámpások (hogy ez hogy illett az estéhez azt nem tudom). És a terem másik végében a Kánaán. Vagy10 különböző fogás a grillezett osztrigától, az olasz sonkákon keresztül, az erdész pörköltig, és a tökéletes sülkrumpliig. Nem kis meglepetésre (nahjó nekem nem volt meglepetés) a vendégek az tegnapi gőzgombóc megsütött változatát ehették kenyérként (persze volt normál dán barna-kenyér is). Ezeken kívül, volt egy speciálisan dán leves, baconnal és menta szósszal.
Tököm (lentről-felfelé: száj, szemek, szemöldökök)

Asztaltársaság (Adela, Stela)

Jesper, Randi
Camille, Mai
Mondanom sem kell, hogy a vacsora nagyon jól sikerült. Mindenki boldog volt, és nevettünk. Ehhez persze hozzájárult az elfogyasztott bor és sörmennyiség is. Volt ugyan is saját bárunk, amit a Hoejskole diákjai üzemeltettek...pofátlanul drágán. Egy pohár sör 30kr. (ez megközelítőleg 1200 Ft). Tiszta mázli, hogy én nem költök ilyesmire. Viszont segítséget nyújtottam, ha közvetetten is azoknak akik sört akartak inni. Ugyanis az én feladataim közé tartozott az "ingyen sör" plakát megtervezése. Az 2üveg ingyen sörért mindössze annyit kell tenned, hogy jelentkezel Dagmar-nal és szétosztod a sulidban a kezedbe nyomott szórólapokat. Hát nem nagyszerű? A hülyének is megéri! (kacsintás és széles mosoly)
Komolyra fordítva a szót, a plakáton egy kacsintó pultos-lány volt, kezében egy tálca sörrel. Azt hiszem voltak akik ezzel akartak ingyen sörhöz jutni. De nem vagyok benne biztos, hogy sikerült nekik.
Itt már a tényleg öreg, már-már vénségesen vén diákok hazamentek

Tálalóasztal (nem, nincs tükör a falon :D)

Első menet

A vacsora után jött a várakozás. Vártuk, hogy megjöjjön a zenekar, és kezdődjön a tánc. Az alig több mint másfél-órás szünetben az asztalomnál ülőket a Real Hustle-ből ellesett trükkökkel szórakoztattam. :P Valamint hajtogattunk a szalvétákból. Megtanítottam..khm...megpróbáltam megtanítani Arshant, hogyan kell darut hajtogatni. Ezen a téren tökéletesen felmondtam a szolgálatot, viszont remekül elvoltunk a fejünkön a narancssárga tengerész csákókkal, és az előttünk lévő hajókkal, miközben a "Baj van a részeg tengerésszel" kezdetű kedves kis dalocskát üvöltöttük teli torokból.

Trükkök

Arshan feladta a darut

Akik élvezték a trükkjeimet (Arshan, Lonnie, Sara)

 Időnként felhangzott egy teremrengető SKOOOL ami kb az angol CHEER megfelelője.
Miután végre megérkezett a zenekar, általános unatkozás vette kezdetét. Viszont egészen felpezsdültek a dolgok, mikor elkezdtek játszani. Egy country együttes volt, de játszottak egy csomó guns 'n' roses feldolgozást is. Volt egy bátor (és felettébb ittas) hölgy jelentkező a karaoke-ra. És hatalmas meglepetésünkre nagyon jó volt. Nekem személy szerint jobban tetszett mint az együttes eredeti énekese.

Éjfél körül úgy döntöttem, hogy elég volt a mese mára, zárul Miki mókatára....úgyhogy uccu neki vesd el magad, elvánszorogtam a szobámba, megmostam a fogam és félhullaként ledőltem aludni.



Képek:

A meglepően gyakori ún. BUTA arckifejezés, mely a fiúk és lányok körében is elterjedt:

Íme a nőstény változat
A hím verzió

Egyéb buta képek :)

Mások tökei
Randi
Lars & Ane
Greta, Laura
Pil, Sara

Workshop:

Kreatív
Ének
Kicsit ortopéd de azért tánc...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése