 |
Általános hangulat |
|
Megérkeztem Norvégiai "kéjutazásról". Valójában már tegnap hajnali 1kor megérkeztem, de eddig még nem volt időm írni ide. Úgyhogy most pótolom az elmaradást.
Első nap (szept.8.):
 |
Sárkányépítés |
 |
verseny |
Egészen pontosan szept.8-án indultunk Norvégiába. Természetesen már 7-én felhívták rá a figyelmünket, hogy pakoljunk be szépen még aznap este, mivel másnap nem lesz rá időnk. Reggel mindenki nagy izgalommal megjelent a reggelinél, és ekkor derült ki, hogy csak délután indulunk. Viszont addig is, ha már ráértünk, rendeztünk egy kis papírsárkányépítő versenyt. A cél: olyan sárkányt létrehozni, ami képes repülni. Továbbá legyen a lehető legcsicsásabb a sárkány. Nagy igyekezettel próbáltam elővakarni az agyam hátsó,kis polcán raktározott pókhálókkal gazdagon takart információkat a sárkányépítésről, meg arról, hogy Bali tanár úrral már csináltunk sárkányt. És végül sikerült alkotnom, egy a hatodikoshoz nagyon hasonlító papírsárkányt...nem repült. Helyesebben egészen addig repült, míg bele nem csapódott egy fába a próbarepülés során. Persze ezek után az eregető versenyen már nem tudtam indulni, és mivel nem volt fénykép arról, hogy a sárkányom tudott repülni, ezért utolsó helyezett lettem...:(
 |
Camille & Laura |
A sárkány eregetés után kaját gyártottunk a Norgetur első napjára. Csináltam mindenféle jó kis szendvicset, és zsákmányoltam 2 üveg vizet is (gondoltam jól jön majd az üveg Norvégiában, és végül nem tévedtem). Kettőkor már mindenki utazásra készen várakozott a hatalmas hátizsákokkal az ebédlőben. Biztos ami biztos én pakoltam két pólót, egy csomó zoknit, és egy melegítő felső-alsót. És akkor persze ott volt a hálózsák (a lehető legvastagabbal készültem) és a matrac. A végére egész takaros kis - és a kis alatt azt értem, hogy bazinagy - hátizsákot sikerült összerittyentenem. Megérkezett a busz, bepakoltuk a hátizsákjainkat és minden egyéb felszerelést, és elindultunk Kristiansand felé (ez egy norvég kikötő). Alig 6 órányi busz út után megérkeztünk a komphoz.
 |
Komp |
Egy külön élmény volt a kompozás. Még soha nem utaztam ekkora hajón. Gyönyörű volt a belseje, ám az idő múlásával kezdett erőt venni rajtam a tengeribetegség, és az út vége felé már küzdöttem, hogy lent tartsam a szendvicseket a gyomromban XD Próbáltam elterelni a figyelmemet a kompon lévő adómentes bolt árukészletének tüzetes megvizsgálásával. Rengeteg édesség, ruhák, és minden mi szem-szájnak ingere. Semmit nem vettem. Erősen szemeztem egy tábla csokival, de annyira rosszul voltam, hogy egyszerűen nem voltam képes "kajáért" pénzt kiadni.
Második nap (szept.9.):
00:03 - érkezés Kristiansandba
00:10 - felháborodás, amiért még egy órát utazunk
01:06 - kimerülten és fáradtan érkezés az első táborhelyre
 |
Yama,Ardo,Stela |
Előpakoltuk a sátrakat, és 3-5 fős csoportokat alkottunk. A Norvégiában töltött idő alatt ez a(z) 2-4 ember volt a család. Az én csoportomat Adela, Stella, Ardo és Yama alkotta. Velük aludtam együtt. Velük csináltam a kaját. Ők voltak felelősek értem (és én értük). Nekiálltunk felverni a sátrat. Nos, aki próbált már 5°C-on sátrat felállítani, lámpa nélkül, hajnali egykor az jelentkezzen. Borzasztó hideg volt, de nyugtatott minket a gondolat, hogy holnap kipihenjük magunkat. HÁ. Jó vicc volt. Gunar (adventure) kijelentette, hogy hétkor ébreszt minket. Vacogva, éhesen feküdt le mindenki.
 |
Előkészületek a mászáshoz |
Hétkor mindenki kellően frissen ébredt (gyakorlatilag nem aludtunk a hideg miatt). Gyors reggeli gyártás, és étkezés. Majd felmálháztuk magunkat különböző hegymászó és sziklamászó kellékekkel, ugyanis a második nap fő programja a falmászás volt. Szolid 1 órás gyaloglással elérkeztünk a sziklamászó helyre. További egy óra volt előkészíteni a sziklamászás - megcsinálni a hurkokat a kötelekre, ellenőrizni, hogy elég szorosak-e a kötelek, stb...(Gunar megkért, hogy segítsek benne mivel nekem már korábban megtanította a különböző csomókat)
 |
Jared & Anika |
Minden előkészület után megkezdtük a sziklamászást. (Garamnak: a sziklamászás soookkkal jobb mint a sima falmászás, úgyhogy ha hazaérek ki kell próbálnunk valamikor) Élő sziklát mászni nagyon vicces dolog. Sokkal élvezetesebb volt, mint az adventure órán a mesterséges fal mászása, és sokkal veszélyesebb. Anika-val és Jared-el voltam egy csoportban. Mi próbáltunk ki minden falat először (pontosabban én). Összesen 6 falfelületen lehetett mászni, és én rögtön az elsőn össze-visszavagdaltam magam. Úgy nézek ki mint valami cápadámadás áldozata XD tele sebekkel meg kék-zöld foltokkal. Annak ellenére, hogy fájdalmas volt (és nagyon elkopott a bakancsom) nagyon élveztem. Volt 5 kisebb fal (ezeket lehetett először megmászni), aztán jött Gunar, és ezzel elérhető lett a 6. fal. Ez a fal 20 m magas volt, és én másztam meg először. És utánam csak 3-4 ember tudta megmászni.
 |
Az a pici ott fönt én vagyok. Ez itt lent Gunar. És közöttünk az 20 m kötél. |
Miután minden fallal végeztem, már nem volt semmi program (legalább is én azt hittem), ezért lefeküdtem aludni egy kis kinyúló sziklapárkányra. Kb. 1 órát aludtam, és aztán felébredtem és kiderült, hogy van még egy program. Ereszkedés. Szóval elbattyogtam az ereszkedő falhoz, és belevetettem magam a 40 m-es mélységbe. Először nagyon félelmetes volt, hogy egyetlen szál kötélen lógok a semmiben. Csak annyi utasítást kaptam, hogy ne nézzek le ha nagyon félek....lenéztem XD
Miután végeztem az ereszkedéssel még egyszer megmásztam a 20 m-es falat aztán indultunk vissza a táborba.
Megfőztük a vacsorát a hordozható tábortüzeinken, lebontottuk a sátrakat, bepakoltunk a buszba és indultunk tovább.
Harmadik nap (szept.10.):
01:23 - megérkezés a második táborhelyre
Ez a táborhely az úttest mellett volt közvetlenül. Ezúttal köveken kellett felállítanunk a sátrainkat. És lefeküdtünk aludni. Mivel ez már magasabban volt a hegyekben, ezért ez nagyon hideg hely volt.
Reggel hétkor keltünk. Hoztunk vizet a közeli hegyi patakból és megfőztük a reggelit. Ezúttal zabkása volt....s innentől kezdve minden reggel.
 |
40 m |
Reggeli után összepakoltunk és elindultunk (most már gyalog). éÉn hordoztam a sátrat....a sátor dög nehéz dolog, nem jó dolog cipelni hegyről fel-le. Egész nap gyalogoltunk. Délben megálltunk ebédelni egy turistaháznál. Itt volt egy budi (a pottyantós féle XD) Stela bement, és tanácstalan arccal kijött : "Hol a wc?" Mi pedig készségesen megmutattuk neki, hogy EZ a budi. Miután kijött csak ennyit tudott kinyögni : "Szar mindenütt!"
 |
Indulás | |
Valamikor az esti órákban megérkeztünk a harmadik táborhelyre. Gyorsan felállítottuk a sátrakat, én pedig lefeküdtem aludni mert nagyon rosszul voltam (nem tudom mitől). Nah ezzel a húzással sikerült kihagynom a vacsorát és magamra haragítani a többieket. Teljesen kiakadtak, hogy én nem segítettem a vacsora készítésben.
Negyedik nap (szept.11.):
Reggel nagyon korán felébredtem, hogy reggelit csináljak a többieknek. Ez a reggeli csinálás olyan jól sikerült, hogy nem csak kibékítettem őket, de én lettem a hős :D
Reggeli után kezdődött a Jeges Pokol. A kb. 3°C-hoz adjatok hozzá egy kis kellemesen szakadó esőt...Mindenem moslékká ázott. Ezen a napon a program az volt, hogy elmentünk egy "közeli" kilátóhoz, aztán tovább a kövi táborhelyre. Mintegy másfél órás mászással elértük a kilátót. 1000m-t lehetett lefelé nézni a semmibe. Viszont csak hason csúszva mertünk a szakadék szélére menni, mert annyira fújt a szél, hogy álló helyzetben engem lazán arrább fújt 1-2 méterrel.
 |
Adela,Ardo,Yama,Stela,Márkó | |
Itt a kilátónál megebédeltünk, aztán visszaindultunk. A folyton zuhogó esőben, csak a fel-fel bukkanó aranyos lemmingek jelentettek némi felvidulást. Rengeteg lemming él a Fjordokban. Miután visszatértünk az útra már annyira átáztam, hogy muszáj volt átvennem a pólómat meg a pulcsimat. Mondanom sem kell, hogy a nedves cuccaim még nehezebbek voltak, mint alap állapotban. Az aznapi túra végére már nagyon elegem volt, a dögnehéz sátorból. Felállítottuk a sátrakat. Megfőztük a vacsorát. Majd hosszú fényképezkedésbe kezdtünk Adeláékkal. Az éjszaka közepén többször felébredtem, mivel fura kolompolást hallottam. Majd kb. hajnali háromkor kimentem a sátorból és szembe találtam magamat egy csapat birkával. Így máris érthetővé vált a rengeteg fekete bogyó a földön.
Ötödik nap (szept.12.):

Ismét hétkor kelés. Reggeli gyártás (a változatosság kedvéért megint zabkása). Majd összepakoltuk a cuccunkat és bepakoltunk az eddigre már odaérkezett buszba. Semmi kedvem nem volt megbetegedni, ezért mezítláb utaztam haza. Elmondhatom magamról, hogy végigutaztam Norvégiát és Dániát mezítláb....jeeeeee
A hazaút unalmasan telt. Busz...komp...busz...Az egyetlen érdekes dolog akkor történt, amikor hazaértünk. Mezítláb beleléptem egy döglött békába...
Mikor megérkeztünk együtt kipakoltunk mindent. Felakasztottuk a nedves sátrakat a "szárító szobában", majd mehettünk aludni. Én még kiteregettem az összes nedves holmimat, és vettem egy forró zuhanyt.
Összefoglalva: Norvégia nagyon jó volt...és nagyon elég. Tisztára szerencsés vagyok, hogy nem kellett fizetnem érte, mert nem biztos, hogy kiadtam volna ezért 40000 Ft-ot.
Teleraktam az előző bejegyzéseimet is képekkel, szóval akit érdekel, az menjen hátra az időben (a blogon) és nézegesse meg őket, vagy nézze meg a diavetítést.
 |
Let the sunshine in |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése