Üdvözlök mindenkit, aki éppenséggel erre a lapra tévedt. Azért hoztam létre, mert 2010 Aug.19-én Dániába utazom, és egészen 2011 Jan.31-ig ott is leszek. Azaz nem jövök haza. Elsősorban informálni szeretnék minden kedves érdeklődőt a kint töltött napjaimról és a kinti életről. Reményeim szerint lesz energiám rendszeresen (legalább hetente kétszer) írni valamicskét ebbe a blogba, de ha nem írnék egy darabig, kérlek ne gyúljon harag bennetek.
A történet:
Rengeteg ideig kerestem lehetőséget külföldi tanulásra. Jelentkeztem erre is arra is, és végül nagyon kedves gitártanárom, Tóth Orsika (http://www.orsikatoth.info/ ) felajánlotta a segítségét. Mindez történt még nyár előtt az iskolaidőben. A segítség abból állt, hogy bemutatott a nővérének a szintén elbűvölően aranyos Tóth Zsófiának :D, aki szintén Dániában végezte tanulmányait, és végső soron Ő volt az, aki mesélt nekem a dán Hoejskoele intézményéről.
Dániában vannak bizonyos Hoejskoele névre hallgató intézmények, amik azoknak a diákoknak lettek kitalálva, akik végeztek középiskolai tanulmányaikkal, de nem biztosak benne, hogy a továbbiakban mit is szeretnének tanulni vagy mivel szeretnének foglalkozni.
Innentől minden nagyon gyorsan történt. Megírtam a pályázatom a roendei sulinak, akik elfogadtak diákjuknak és megkaptam tőlük ezt a féléves ösztöndíjat. Egyszóval a Roende Hoejskole-ban fogok tanulni fél évet ( http://www.rhe.dk/english/front-page/ )
Ezután kicsit lelassult minden, mivel elmentem nyaralni, de utána ismét nekiláttam a nagy készülődésnek. Nekikezdtem a fejembe verni egy újabb nyelvet, és czuczokat....elnézést...szóval holmikat vásárolni a zord dániai körülmények leküzdésére.
Augusztus 19-én indulok valamikor a reggeli órákban autóval. Az első úticél a német rokonok háza Nürnbergben. Aztán 20-án tovább, és Roendéig nincs megállás.
Írjál nagyon sokat! Mami
VálaszTörlés